Ez nagyon durva! Ebben a cellában töltheti börtönbüntetését a szerdán bevonult Lagzi Lajcsi! Nem erre számítottunk.. Fotó:



Lagzi Lajcsi titokban kezdte meg a börtönbüntetését Baracskán. Eredetileg február 15-re kapta a behívóját, de azóta is trükközéssel próbálta elkerülni a büntetést. A zenész tegnap bevonult, de Kecskemét helyett Baracskán kezdte meg a büntetése letöltését. "Korábban Kecskeméten kezdte volna meg a börtönbüntetését Galambos Lajos, de azóta eltelt két hónap, és a BV azt a szakmai döntést hozta, hogy Baracskára kell mennie.
Feltehetően itt volt hely a befogadására" – magyarázta dr. Csontos Zsolt, a Bors pedig most utánajárt annak is, hol fogja tölteni az elkövetkezendő hónapokat az elítélt zenész. Mint írják, a FEOL 2020-ban járta körbe az intézményt, amikor átadtak egy 330 új férőhelyes körletet. Akkor még üresen álltak a hidegszürke barakkok, mára azonban már Lajcsi is egyike lehet azoknak, akik egy ilyen cellában töltik a büntetésüket. Sok oka nem lehet a panaszra, hiszen láthatóan modernizálták a környezetet. Az új épületekben három- illetve hat fős zárkákat alakítottak ki, melyekben televízió is található. Mint kiderült, a berendezéseket, szükséges eszközöket mind a büntetés-végrehajtási intézetek vállalkozásaiban dolgozó elítéltek készítették. A fogvatartottak számára rengeteg lehetőséget biztosít az intézmény.
A BV honlapját böngészve olvashatunk arról, hogy a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet korábban péktanfolyamot is meghirdetett, emellett színielőadásokat és műveltségi vetélkedőket is szerveztek. Ilyen cellában töltheti börtönbüntetését Lagzi Lajcsi:

AKTUÁLIS:

Főoldal