5 évesen lett anyuka, ma 90 éves. Ő a világ legfiatalabb édesanyja..



Lina Marcela Medinát a világ legfiatalabb édesanyjaként tartják számon. A perui származású kislány mindössze ötéves és hét hónapos volt, amikor 1939. május 14-én egy 2700 grammos, egészséges kisfiú édesanyja lett. Lina Medina 1933-ban született egy aprócska perui faluban, amelyet Tircapónak neveznek. Édesanyja Victoria Losea házvezetőként dolgozott, édesapja, Tiburelo Medina pedig ezüsműves volt.
Kislányuk egy nagyon ritka genetikai rendellenességgel született. Édesanyja beszámolója szerint Linának nyolc hónaposan már nagylánynak számított, és minden téren 3-4 éves korára jobban hasonlított egy kamaszlányra, mint egy korabeli gyermekre. A szülők kezdetben nem tulajdonítottak ennek nagy jelentőséget, de amikor a kislány öt éves és hat hónapos lett, majd látványosan megnőtt a pocija, a szülők kórházba vitték. Az orvosok megállapították, hogy a kis Lina rövidesen anyuka lesz. Először azt hitték, a rossz szellemek szállták meg. Miután Lina pocakja egyre nőtt, a szülei kezdetben arra gyanakodtak, hogy rossz szellemek szállták őt meg, de amikor a helyi sámán sem tudott rajta segíteni, tumorra gyanakodtak, így a legközelebbi kórházba vették a kislányt.
Dr. Gerardo Lozada megvizsgálta a kislányt, és rádöbbent, hogy gyermeke lesz. A fővárosi kórházba szállították, ahol a legjobb orvosok erősítették meg a feltételezést. Az esetnek a híre futótűzként terjedt, a média megrohamozta a családot, és egyes újságok 5000 dollárt – nagyjából másfél millió forintnyi megfelelő összeget – kínáltak nekik azért, hogy jelen lehessenek a gyermek világrajötténél, lefilmezhessék azt. A szülők visszautasították az ajánlatot, ugyanakkor az orvosok esettanulmányt készítettek a kislányról. Kiderült, hogy Lina egy nagyon ritka genetikai rendellenesség – a Pubertas Praeox – korai serdülés – állapotú, minden emiatt történt. Minden téren olyan fejlett volt, mint egy nálánál 10-15 évvel idősebb lány. Kivétel a magassága. Az apa kilétét örökre homály fedi Miután a kislány orvosa, Dr. Lozada és más szakemberek megállapították a várandósság tényét, Lozada értesítette a rendőrséget. Először az apa volt a gyanúsított, néhány hétig fogdában volt, de aztán ejtették a vádat bizonyíték hiányában. A hatóságok próbáltak vallomást szerezni a kislánytól az anyja jelenlétében, hogy emlékszik-e arra, bántotta-e őt valaki, de a kislány nem emlékezett – írja a History of Yesterday. Az Associated Press hírügynökség újságírója, Louis Leon évekkel később, 1955-ben írt arról, hogy ezekben a falvakban gyakran tartottak az indiánok tradicionális vallási fesztiválokat, ahol a lányok nem mindig voltak biztonságban… Fia 40 évig élt:
A kislány végül hat héttel azután, hogy megállapították gyermeket vár – 1939. május 14-én egészséges kisfiúnak adott életet. Gyermeke orvosa után a Gerardo nevet kapta. A kisfiú sokáig azt hitte, édesanyja a nővére, aki végül gyorsíróként helyezkedett el Dr. Lozada praxisában. A kisfiú 40 éves koráig élt, majd csontrákban hunyt el. Lina később férjhezment, hozzáment egy Raúl Juradó nevű férfihez, akitől 1972-ben még egy gyermeke született.
  
Lina Medina most 90 éves, és Peruban él, de ígéretéhez híven sosem adott interjút korábbi életéről.

AKTUÁLIS:

Főoldal