Most kaptuk a hírt Orbán Viktorról 💔😢



Nagyon szomorú hírt osztott meg a Miniszterelnök: „Hűség mindhalálig” – írta a miniszterelnök 85 éves korában elhunyt Wittner Máriával közös fotója mellé. Az '56-os szabadságharcos, a Fidesz volt országgyűlési képviselőjét gyors lefolyású, súlyos betegség után érte a halál szerda hajnalban Budapesten. Temetéséről később intézkednek – közölte a család. Az 1956-os forradalomban a rádió ostroma közben csatlakozott a harcoló felkelőkhöz, november 4-én megsebesült, kórházba került.
1957 nyarán letartóztatták, 1958. július 23-án első fokon halálra ítélték. Kétszáz napot töltött a börtönben halálraítéltként, majd a másodfokú bíróság 1959. február 24-én ítéletét életfogytiglanra változtatta. 1970. márciusában szabadult, de amnesztiát nem kapott. A rendszerváltozás után aktív szerepet vállalt számos 1956-os szervezet munkájában, 2006-tól 2014-ig a Fidesz országgyűlési képviselője volt. Wittner Mária 1991-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét, valamint az 1956-os Emlékérmet vehette át, 2006-ban Szent István-díjat, 2016-ban Emberi Méltóságért díjat kapott – írta meg az MTI. 

AKTUÁLIS:

Főoldal