ITT a vége! Döntött a bíróság! Ebbe a zárkába vonulhat be Galambos Lajos. Megvan az új dátum is! Ezen sokan lefognak döbbenni:



Három hete, február 15-én kellett volna bevonulnia a kecskeméti börtönbe Galambos Lajosnak, akit három év hat hónap szabadságvesztésre büntettek gáz-, víz- és áramlopási ügye miatt. A zenész azonban betegségére hivatkozva nem vonult be, s azért harcolt, hogy elkerülhesse a bebörtönzést. Mára minden reménye elveszett. Lapértesülés szerint Budaörsi Járásbíróság elbírálta és február 28-án hozott határozatában elutasította a kérelmet, mivel annak törvényes oka nem áll fenn, így a halasztás nem engedélyezhető. A bíróság döntése nem végleges, az ellen fellebbezésnek van helye, azonban ez a börtönbüntetés megkezdésére halasztó hatállyal nem bír. A Kecskeméti börtön egységesen parkettásként él a köztudatban, egyfajta luxusraboknak fenntartott “pihenőhelyként” gondolunk rá. Ez igaz is, meg nem is. Ugyanis van nívós része is, ám az a Wéber Ade utcában van, és ott csakis olyanok tölthetik le szabadságvesztésük idejét, akik enyhébb bűncselekményt követtek el.
Ám Lajcsi nem ide kapott behívót. Ő a Bács-Kiskun Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet belvárosi intézményébe kapott behívót – ahol a foglyok egyáltalán nem – börtönszinten – luxuskörülmények között élnek. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságe kifejezetten fontosnak ítélte tisztázni a félreértést, s megmutatni, hogy milyenek a valós körülmények. Ezt írták – A hazai börtönökben nincsen semmilyen kivételezés, a fogvatartottakra a jogszabályokban megállapított, azonos jogok és kötelezettségek vonatkoznak. A kecskeméti börtön egy teljesen közepes állapotű büntetés-végrehajtási intézet, amelynek II. számú objektuma 1995-ben nyitotta meg kapuit egy régi szovjet laktanya helyén. Az objektum olyannyira nem sorolható a legújabb és legmodernebb intézetek közé, hogy az itt fogvatartottak zárkáiban nincsenek kialakítva saját mellékhelyiségek és mosdók, nem úgy, mint a később épült vagy felújított börtöneinkben. A kecskeméti börtön működésének egyetlen különlegessége, hogy 2002-től itt működik az anya-gyermek részleg, ahol 20 börtönben lévő anya helyezhető el gyermeke egyéves koráig.
Egyéb tekintetben az intézet ugyanolyan szabályok, működési elvek és szakmai protokollok alapján működik, mint bármelyik más hazai börtön; a vonatkozó jogszabályokban rögzített, azonos jogok és kötelezettségek illetik meg a hazai büntetés-végrehajtási intézetekben elhelyezett valamennyi fogvatartottat.
 
Fotó: BVOP. Forrás/Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal