Tragikus hír jött vasárnap estére! Összetörtek a rajongók – Most érkezett a szomorú hír Lajcsiról



Miután csütörtökre ígérte Galambos Lajos, hogy maga mondja el a sajtó képviselőinek, hogy miért nem vonult be a börtönbe, pénteken Sebestyén Balázsék reggeli rádiós műsorában mondta el, mi történt pontosan. „Elégedett vagyok a helyzettel, jó az életem. Viszont ezután szeretnék új életet kezdeni, bár tudom, ezt a szégyent lemosni nagyon nehéz. Ennek ellenére mindent meg fogok tenni.” – kezdte Lagzi Lajcsi reggel Balázsék műsorában a Rádió1-en. Mint ismert, Lagzi Lajcsinak szerdán kellett volna bevonulni Kecskemétre, ám ez nem történt meg. Kiderült ugyanis, hogy már január végén beadták a papírokat a bíróságra, hogy halasztást kérjenek a büntetés letöltésével kapcsolatban.
Arra a kérdésre, hogy miért nem osztotta meg korábban a halasztási kérést azt mondta: „Nem én vagyok jogosult ennek a hírnek a megosztására.” Nem kirándult- Valóban, aznap a Vértesben volt, méghozzá azért, mert menekült a kíváncsi szemek elől. „Többen bújtatni akartak, a benzinkutas azt mondta nekem: miért nem jön ide Alcsútdobozra, itt el tudna nálam bújni.” A műsorban megerősítette, beadtak egy igazságügyi orvosszakértői véleményt, amit megvizsgálnak. “Az is előfordulhat, hogy – mivel onkológiára járok – hogy nem kell bevonulni, de az azt jelentené, hogy annyira rosszul vagyok, hogy nagyobb bajom van annál, mint hogy a börtönben kell élnem a büntetés végéig.”
Azt viszont nem akarta elárulni, hogy mi az a betegség, ami miatt nincs jól. Állítja, ártatlan - Mit csinálnál máshogy, ha visszatekerhetnéd az időt? – kérdezte ezután Balázs. “Őszinte legyek? Semmit. Mert nem csináltam semmit.” – hangzott Lajcsi válasza. Hozzátette, van, akit emberölésért ítéltek el, és kiderült ártatlan. “Nálam is ez a helyzet.” – mondta a trombitás. “A betegségem gyógyíthatatlan” – folytatta Lajcsi, amit döbbent csend fogadott az adásban. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal