Ennyi volt, vége a tavasznak! A szakértők is elképedtek! Ekkor jön újra a brutális havazás!



A nyugatias áramlással február második felére tavasz költözött Magyarországra, a hőmérséklet nagyjából 10 fokkal haladja meg az ilyenkor szokásos értéket: normál esetben az éjszakák még fagypont körül alakulnának, és a délutáni csúcsok is megállnának 5-10 Celsius-foknál. Néhány napig marad még a rendkívül enyhe idő, majd felülünk a hullámvasútra. Ameddig ellátunk úgy tűnik, időjárásunk felcserélte februárt és márciust – bocsátja előre a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa. Nézzük a részleteket. Lehűlés, eső, havazás:
A nyugati áramlás, az úgynevezett zonalitás a keddi erős széllel véget ért, Közép-Európa időjárását immár egy anticiklon alakítja, a gyorsan és extrém módon változó észak-déli áramlás, a meridionalitás vált uralkodóvá. Itt, a Kárpát-medencében azonban ebből most még semmit nem érzékelünk, péntekig marad az enyhe idő 11-16 és 12-17 fokos maximumokkal. A különbség annyi, hogy miközben mi délről meleget kapunk, addig a meridionális hullám „másik ágán” Nyugat-Európára északi hideg légtömegek zúdulanak. A váltás szombaton várható egy hidegbetörés képében: a lehűléssel együtt elered az eső, ami fokozatosan vált havas esőbe, havazásba, de számottevő, megmaradó hórétegre csak a Mecsekben van jelentősebb esély. A csapadék eloszlása nem lesz egyenletes, az északi tájakon alig pár milliméter valószínű, míg a déli országrészben 10 mm feletti mennyiség is hullhat. Újra melegszik, majd jönnek a fagyok:
Hőmérsékleti szempontból ugyancsak jelentősebb különbség mutatkozik még szombaton, nyugaton 2-4, keleten még 5-10 fok várható, a szeles, felsős időben fagyra éjszaka sem kell számítani. Vasárnap és hétfőn már kiegyenlítettebb lesz a helyzet, hajnalonként fagypont alá süllyedhet a hőmérséklet, napközben országszerte 3-8 fokot mérhetünk. Az Agronaptár.hu hosszabb távú előrejelzése szerint február 28-án hirtelen erőteljes felmelegedés veszi kezdetét, előre láthatóan 8-13 fokig emelkedik a hőmérséklet, de nem tart sokáig. A meteorológiai modellek jelen állása szerint március 3-án, azaz jövő hét pénteken ismét durva lehűlés jön: visszatérnek az éjszakai fagyok, a legmelegebb délutáni órákban is csak 2-7, 3-8 fokot mérhetünk.

AKTUÁLIS:

Főoldal