Most jött a tragikus hír! Összeroppant Fásy Ádám! A fiáról van szó... Mindössze 18 éves volt! - Szörnyű, ami történt:



Családi titkokat fedett fel Fásy Ádám a Palikék Világa by Manna Nem hétköznapi történetek című adásában. A zenész tizennegyedik gyerekként született, hat testvére fiatalon vesztette életét, de azóta mindannyian meghaltak, ráadásul a fiát is elveszítette. „Szomorú dolgok az életben, de ahogy elveszti az ember, úgy jön rá arra, hogy a születés és a halál egyformán az életünk része, el kell fogadni. Nem lehet elengedni, mindenkihez van érzelmi kötődés, édesapám, édesanyám, a testvéreim... a kisfiamat is elveszítettem az életem során. Mindenkihez van kötődés, mindenkire, amikor rágondolok, belül elérzékenyül az ember.
Voltak pillanatok, amikor vendéglátóztam, a hétvégeken lakodalom volt, és pont haláleset volt a családban, de azoknak a fiataloknak, akik akkor esküdtek, nem mondhattam, hogy bocs, én nem vagyok, mert egy hozzátartozóm pont most halt meg, és én nem tudok jelen lenni. Fizikálisan ott kellett lenni, mert máskülönben nem lett volna megrendezve a lakodalom, muszáj volt menni jópofáskodni, és belülről sírni és gyászolni a hozzátartozómat…” – mondta Fásy Ádám, aki a fiát is elveszítette. „Arról nagyon nehéz beszélni. Amikor az ember a gyerekét veszíti el, azt nem lehet elengedni, nincs olyan. Az emberek addig élnek, amíg beszélnek róla, nincs halál, amíg beszélnek róla… A szerettünket is, amíg beszélünk róla – édesanyámról, édesapáról, a gyerekeimről –, ez életben tartja.
Számomra mindig léteznek, elengedni nem tudjuk, a fizikális hiány nagyon erős” – magyarázta a mulatós zenész. „Rákos beteg volt, és az életének utolsó napjait együtt töltöttük vele, így búcsúztam. Tudtuk, hogy meg fog halni, gyógyíthatatlan volt. 18 éves volt, ez egy nehéz időszak volt számunkra. Át kell lépni, mint mindenen, közben megy az élet, ott van a családom, ott van a kislányom, ott van a feleségem. Ilyenkor nagyon jó érzés, hogyha mellettem vannak a szeretteim, és átölelnek szeretettel és átbillentenek” – tette hozzá Fásy Ádám. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal