Már nem titkolják tovább! Kelemen Anna Művésznő összeköltözött 20 éves párjával! Mutatjuk a megdöbbentő részleteket:



Kelemen Anna összeköltözött 20 éves szerelmével. Az Exatlon Hungary 3. szériájának férfi győztese, Herczeg-Kis Bálint nagy előrelépést tett a párkapcsolatában, összeköltözött szerelmével. A fiatalok még az iskolában ismerték meg egymást hat évvel ezelőtt, és azóta teljesen elválaszthatatlanok. Párjával, Kelemen Annával a Mokka hétfői adásában beszéltek a kapcsolatuk kezdetéről, és hogy jelenleg hol tartanak a közös jövőjüket illetően. „Nagyon régóta terveztük ezt az egészet, az első Exatlon után is.
Viszont akkor jött a hír, hogy lehet, hogy All Star is lesz, és akkor csúszott egy évet. Viszont most, hogy visszajöttem Dominikáról, most már nagyon régi vágyunk volt, hogy összeköltözzünk” – fogalmazott Bálint. Anna szerint kapcsolatuk titka a megoldásorientáltság, mindig igyekeznek megbeszélni a problémáikat, emellett pedig mindketten nagyon figyelmesek a másik iránt. Bálint és Anna mindössze 14 évesek voltak, mikor először találkoztak. Az egyik játszótéren kezdtek el barátkozni, majd ez az évek során egyre több és több lett. Felmerült a műsorban a kérdés, hogy az Exatlon Hungary mennyire változtatta meg a kapcsolatukat. „Nagyon nem volt egyszerű, nekem nem is a sport része volt a legnehezebb, hanem az a mentális teher, hogy nem volt mellettem se Anna, se a család, se a barátok. Sokat sírtam emiatt” – mondta Bálint.
A páros egyátlalán nem fél az összeköltözéstől, és alig várják, hogy elkezdjék közös életüket Budapesten. Bálint szerint szerelmük azért is szoros kapcsolat, mert együtt nőttek fel Annával, együtt változtak, és most már nem úgy tekintenek a románcukra, mint egy tiniszerelem. Úgy hiszik, ez már annál jóval több. A fiatalok egyelőre nem terveznek közös gyereket, és ahogy mondták, esküvőt sem szeretnének nem csak a közel-, de a távoli jövőben sem. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal