Orbán Viktor Lukács Lászlónak (Jobbik) azt válaszolta, hogy a magyar vállalkozásoknak három eszközzel segít a kormány: indul egy 200 milliárdos vállalkozástámogatási program az energiaszámlák kifizetésére és beruházások támogatására. Ezek a vállalkozások energiaintenzívek kellenek, hogy legyenek, és a termelőszektorban kellenek, hogy legyenek - tette hozzá. A kormányfő kiemelte, hogy lesz gyármentő program, itt egyénileg tárgyalnak majd a cégekkel. Harmadrészben munkavédelmi akcióterv indul, ha arra szükség lesz. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a Covid óta 2040 milliárd forint támogatás ment a vállalatoknak, és ebből 1600 milliárd a kkv-knak. Még el sem indult a program, és utána lehet véleményt mondani, hogy segítséget jelentett-e a kicsiknek, vagy pedig nem. Orbán Viktor: Brüsszel miatt nem lehetett ilyen szerződést kötni.
Orbán Viktor Tordai Bencének (Párbeszéd) azt válaszolta: Magyarország érdeke, hogy fix áras szerződést kössünk, de az Unió miatt nem lehet ilyen szerződést kötni. A rotterdami tőzsdei árakhoz kell kötni a hosszú távú szerződést a gáz tekintetében. A miniszterelnök közölte, most jóval kisebb jutalékot kell fizetni a hosszú távú szerződésben, mint a Horn-kormány idejében. A kormányfő arról is beszélt, ÉRTÉKELJÜK ÉS BECSÜLJÜK MEG, HOGY HAVONTA 181 EZER FORINTOS ENERGIATÁMOGATÁST TUD ADNI MINDEN MAGYAR CSALÁDNAK A REZSICSÖKKENTÉS RÉVÉN, és ezzel a támogatási mértékkel elviselhető állapotok vannak. Orbán Viktor Dúró Dórának (Mi Hazánk) azt válaszolta, hogy idén 670 milliárd forintnyi szja-t fizettek vissza a családoknak. Ha az inflációhoz kötnénk a különféle támogatásokat, akkor most az államcsődöt jelentene. A NYUGDÍJAT AZ INFLÁCIÓHOZ KÖTJÜK, DE ENNÉL TÖBBET MOST NEM TUDUNK VÁLLALNI - mondta a kormányfő. Online oktatás nem lesz - hangsúlyozta. A demográfiai kérdésről azt mondta, hogy sok minden történt az elmúlt 12 évben, de áttörést nem sikerült elérni, ezért decemberben újabb családpolitikai lépések jöhetnek. 30 éves korig jöhet az szja-mentességet gyermekvállalás esetén! Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a családtámogatási elemekből semmit sem vettek el a mostani helyzetben sem. A tervezett intézkedések között olyanok szerepelnek majd, hogy 30 éves kor előtt meg tudják szülni az első gyermeküket.
Példaként említette, hogy szja-mentesség jöhet azoknak 25 éves kor után, akik 30 éves korig vállalnak egy gyermeket - jelentette be a kormányfő. Orbán Viktor Kanász-Nagy Máténak (LMP) azt válaszolta, a Vodafone megvásárlását nem állítaná szembe más területekkel. Egyelőre nem dőlt el a szélenergia hasznosításának a jövője Magyarországon. Atomenergia nélkül nem tudjuk megoldani Magyarország energiaellátását - mondta a kormányfő. A 16 EZER MILLIÁRD FORINTOS ENERGIARENDSZER-MODERNIZÁLÁS IS RÉSZE A KORMÁNY TERVEINEK, ÉS EZ NAGYRÉSZT A HÁLÓZAT MODERNIZÁLÁSÁT JELENTI - tette hozzá. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy folyamatosan elemzik a már működő szélturbinák eredményeit. A viták is erről szólnak. Orbán Viktor Varju Lászlónak (DK) azt válaszolta, egész Európában a legmagasabb támogatást az energiaárakon keresztül a magyar családok kapják. A kormányfő közölte, hogy minden tanácsot meghallgatott, csak azt sajnálja, hogy amikor kormányon voltak, akkor nem ezt tették. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy amikor Gyurcsányék kormányoztak, akkor elvették a 13. havi fizetést és a 13. havi nyugdíjat. Forrás
Home
/
Aktuális
/
Élet
/
emberek
/
Gondoltad volna
/
Hírek
/
itthon
/
RENDKÍVÜLI! Orbán Viktor, Magyarország talán egyik legjobb Miniszterelnöke most jelentette be: MINDEN MAGYAR család KOMOLY támogatást kap az energiaszámlákra! Ekkora pénzről van szó! ITT vannak a részletek:
RENDKÍVÜLI! Orbán Viktor, Magyarország talán egyik legjobb Miniszterelnöke most jelentette be: MINDEN MAGYAR család KOMOLY támogatást kap az energiaszámlákra! Ekkora pénzről van szó! ITT vannak a részletek:
EZT IS NÉZD MEG
Népszerű bejegyzések:
-
Szörnyű Baleset történt Húsvét Vasárnap: Két autó ütközött vasárnap kora este a 6-os főúton Szentlőrincnél, az egyik jármű veze...
-
Elment.. Kovács István /KOKO/. Talán Magyarországon ő nyitott először Bodybuilder-Gymet.. Rengeteg ismert sportoló megfordult...
-
Holnaptól él a szabály: Itt az új lista, ezekre vezetnek be Árstopot! A Szent István-napi termékeket árusító hivatalos partne...
-
Hárman vesztették életüket vasárnap hajnalban abban a balesetben, amely a 6-os számú főúton történt Szentlőrincnél – adta hír...
-
Rendkívüli! Saját hátán cipelte le a Mount Everest halálzónájából Gelje serpa a pár napja eltűnt félholt hegymászót: Gelje serpa vo...
Témák
Aktuális
(4651)
Egészség
(3174)
Élet
(3721)
Eltűnt
(66)
emberek
(6264)
Érdekesség
(3147)
Gondoltad volna
(3642)
Hírek
(6330)
Hírességek
(1897)
Horoszkóp
(24)
itthon
(4952)
Képek
(14)
Nők
(33)
Nyugdíjasok
(17)
Pénzügy
(30)
Recept
(19)
Segítség
(83)
szájmaszk
(5)
t
(1)
Történet
(61)
tu
(4)
Tudtad-e
(2434)
Utazás
(12)
Utcaemberek
(76)
Videó
(11)
Világunk
(273)