A Központi Statisztikai Hivatal (KSH), valamint a kormányzat azt veszi figyelembe, hogy mekkora az adott időszak inflációja. Például januárban ötszázalékos kiegészítést kaptak a nyugdíjasok, majd nyáron 3,9 százalékot – magyarázta. Hozzátette, hogy a várható inflációs adatok miatt novemberben valószínűleg újabb kiegészítés érkezik a nyugdíjasokhoz. Ha továbbra is 6,5 százalékos marad a GDP-növekedés, és teszem azt, 13-14 százalékra emelkedik az infláció, akkor egy átlagos nyugdíjas prémium kompenzáció révén 126-128 ezer forintot kaphat novemberben – mondta.
Pásztor Szabolcs elárulta, az elemzők többsége bizakodó a növekedést illetően, az MNB arra számít, hogy 4,5-5,5 százalékos gazdasági bővülési ütem megmaradhat. Mint kifejtette, erre az előző két negyedév növekedéséből lehet következtetni, amely nemcsak a régióban, de az egész Európai Unióban látványos volt. Forrás
Home
/
Aktuális
/
Élet
/
emberek
/
Gondoltad volna
/
Hírek
/
itthon
/
Hivatalosan is bejelentették: Legalább 120-130 ezer forint prémiumot kaphatnak EZEK a nyugdíjasok!!! ŐK azok a nyugdíjasok, akik már szinte BIZTOS, hogy megkapják! Lesz ám meglepetés, nem is kicsi:
Hivatalosan is bejelentették: Legalább 120-130 ezer forint prémiumot kaphatnak EZEK a nyugdíjasok!!! ŐK azok a nyugdíjasok, akik már szinte BIZTOS, hogy megkapják! Lesz ám meglepetés, nem is kicsi:
Népszerű bejegyzések:
-
A Tisza Párt elnöke, Magyar Péter a Facebook-oldalán közölte:„A Tisza felszólítja Orbán Viktort, hogy a kormányzásuk alatt a Szőlő ut...
-
Váratlant húzott Magyar Péter, erre mit lép Orbán Viktor? A Tisza Párt elnöke elindul egyéniben a 2026-as választáson. Orbán Viktor ...
-
December sosem indul ilyen korán és ilyen váratlanul jó hírrel a magyar nyugdíjasok számára! A kormány döntése nyomán idén nem a megs...
-
A Tisza Párt balatonfüredi frakcióülésén Magyar Péter kemény hangvételű beszédet tartott, amelyben – az eredeti tematikától eltérve –...
-
Magyar Péter ezzel a bejelentésével hatalmas visszhangott váltott ki a magyar szavazók között. A Tisza Párt újabb nagy ígérettel állt...
Témák
Aktuális
(10000)
Aktuálisi
(4)
Egészség
(8504)
Élet
(9055)
Eltűnt
(119)
emberek
(11610)
Érdekesség
(8414)
Gondoltad volna
(8987)
Hírek
(11652)
Hírességek
(4563)
Horoszkóp
(168)
itthon
(10112)
Képek
(16)
Nők
(33)
Nyugdíjasok
(18)
Pénzügy
(30)
Recept
(28)
Segítség
(83)
szájmaszk
(5)
t
(1)
Történet
(61)
tu
(5)
Tudtad-
(2)
Tudtad-e
(7755)
Utazás
(12)
Utcaemberek
(76)
Videó
(14)
vil
(1)
Világunk
(594)
