A kormány ősszel az infláció ismeretében dönt majd, írták a Híradónak. Hauer Judit budakeszi telküket mutatta meg még májusban a Házon kívül stábjának. A spájzra különösen büszke volt, mert a polcok rogyásig tele voltak. „Ami itt terem, mindent elrakok” – mondta. Lekvárok, rostos gyümölcslevek, fűszerkeverékek, mézek, de a saját készítésű szörpjei is ott sorakoznak a polcokon. Azaz, csak sorakoztak, mivel a telket néhány hete eladták. Hauer Judit elmondta: muszáj volt eladniuk a telket, bár csak áron alul sikerült. „Most rendezzük a rengeteg hátralékot, tartozásunkat, hogy nullába kerüljünk, és meg tudjunk az elkövetkezendő hónapokban élni, mert el vagyok ájulva az áraktól” – fogalmazott.
Ő és nyugdíjas férje is megkapta júliusban a nyugdíjkorrekciót, de most mint mondta, azon gondolkodik, hogy a gyógyszerből melyiket váltsa ki, és melyik csekket fizesse be, mert a 200 ezer forint körüli összeg, amiből élnek, nem elég mindenre. A Központi Statisztikai Hivatal friss jelentése szerint júliusban a nyugdíjas fogyasztóiár-index az előző év azonos időszakához képest 113,8 százalék volt. Vagyis a nyugdíjasokat sújtó infláció 13,8 százalék. 20 éve nem volt ilyen magas nem volt ilyen magas ez az érték – állítja Farkas András nyugdíjszakértő. Szerinte szeptemberben újabb rendkívüli emelést kellene beiktatni, mert a békeidőre tervezett mérési eljárás sajnos nem megfelelő a háborús helyzetben. Nagyon későn követi csak az inflációnak a növekedését. A júliusban folyósított állami nyugdíjkorrekció mindössze 8,9 százalékos emelést jelentett. A különbözet 4,9 százalékpont. Ezt kellene a szakember szerint már szeptemberben odaadni a nyugdíjasoknak. Vagyis nem kellene novemberig várni, ahogy a törvény előírja, mert addig „még nagyon sok idő telik el és sok nyugdíjas kerülhet nagyon súlyos helyzetbe”.
Hauer Judit azt mondta: „bodzavirágból csináltam nagyon finom lekvárt, ezt fogjuk most majd este enni. Bodzalekvárt vékony szelet kenyérrel és kicsi tejjel, mert már a tej is nagyon drága. Holnap reggel meg orgonazselét fogunk enni. Judit barátnőjének, Hildának 68 ezer forint a nyugdíja, júliusban 18 095 forinttal egészítette ki az állam. Ha kell, elmegy utcát seperni – mondta. Hány éves most? – Most voltam 70. – És azt mondja, hogy még elmenne utcát seperni? – Simán elmegyek. Hát persze! – Felvennék ön szerint? – Az nem biztos, de elmennék és el is megyek, mert muszáj.. A Híradó kérdésére, hogy terveznek-e november előtt nyugdíjkorrekciót, a kormány részéről azt írták: bármiféle többlet nyugdíj-kiegészítésről „ősszel, az éves várható infláció mértékének ismeretében tud majd dönteni a kormány”. Forrás
Home
/
Aktuális
/
emberek
/
Hírek
/
68 ezer forint a nyugdíja Juditnak, a 70 éves nyugdíjasnak. Ha nem akar éhenhalni, kénytelen elmenni dolgozni. Szükséből ILYEN munkát vállalt: - Teljesen levagyunk döbbenve, hogy ez ma megtörténhet!!
68 ezer forint a nyugdíja Juditnak, a 70 éves nyugdíjasnak. Ha nem akar éhenhalni, kénytelen elmenni dolgozni. Szükséből ILYEN munkát vállalt: - Teljesen levagyunk döbbenve, hogy ez ma megtörténhet!!
Népszerű bejegyzések:
-
Nem sikerült megmenteni a 17 éves fiú életét, aki ma a metró elé esett - Nyugodjék békében...! Metró elé esett egy ember. Egy ember...
-
Autóval ütközött, kigyulladt egy vonat Ceglédnél. A szerelvényen mintegy kétszázan utaztak; késésre kell számítani a szegedi fővonalo...
-
Új, megrázó információk jöttek a győri vonat tragédiáról. Döbbenet és értetlenség telepedett rá a Győrhöz tartozó kistelepülésre négy...
-
Az egész országot megrázta a hír – Közleményt adtak ki Molnár Gusztávról! Itt vannak a részletek: Az alkoholizmus poklának egyre mély...
-
Azt tanították nekem, és meg is tanultam, hogy mindkét oldalra figyelni kell. Levonom a saját következtetéseimet, amelyek kizárólag a...
Témák
Aktuális
(9036)
Aktuálisi
(4)
Egészség
(7545)
Élet
(8098)
Eltűnt
(116)
emberek
(10647)
Érdekesség
(7456)
Gondoltad volna
(8024)
Hírek
(10689)
Hírességek
(4031)
Horoszkóp
(150)
itthon
(9220)
Képek
(15)
Nők
(33)
Nyugdíjasok
(18)
Pénzügy
(30)
Recept
(28)
Segítség
(83)
szájmaszk
(5)
t
(1)
Történet
(61)
tu
(5)
Tudtad-
(2)
Tudtad-e
(6794)
Utazás
(12)
Utcaemberek
(76)
Videó
(13)
Világunk
(507)