
Az alpolgármester szerint az ünnepi program is jelentősen megváltozik, erről később adnak pontos tájékoztatást. Számos település lemondta már: Míg Budapesten egy szenzációs tűzijátékra készülnek. Ennek ellenére több település vezetése úgy döntött, inkább másra fordítják ezekben a nehéz időkben az erre szánt összeget.
Salgótarján volt az első, ahol megszületett ez a döntés, később pedig több helyiség csatlakozott, köztük olyan nagyvárosok is, mint Miskolc, Pécs vagy Siófok. Forrás