Ezt a növényt szerte a világon tartják az otthonokban és a munkahelyi irodában, pedig a tudósok is óva intenek, hogy egy kisgyereket 1 perc alatt megölhet, egy felnőttet pedig negyedóra alatt. Ha csak hozzáér valaki a sérült levélhez, és utána belenyúl a szemébe, az vakságot okozhat örökre. Ezt mindenkinek tudnia kellene. Az egész úgy kezdődött, hogy a kis Esteban nyugodtan játszott a szobában.
Nem sokkal később az ötéves kisfiú azt mondta anyukájának, hogy rosszul érzi magát. Mivel nem látszott rajta semm, az anya azt hitte csak fáradt, vagy a gyomra rendetlenkedik, ami sokszor előfordul kis gyerekeknél. Nem sokkal később azonban a gyerek elkékült, és kapkodni kezdte a levegőt. Az anya azonnal a mentőket tárcsázta, hamar megérkeztek és kórházba szállították Estebant. Az orvos azonnal látta, hogy valami mérgezés történt, fél óráig küzdöttek az életéért, de sajnos nem tudták megmenteni. Az anya nem is sejtette, mivel mérgezte magát meg a gyermek.
Az orvosok azonnal toxikológiai vizsgálatot rendeltek el, és kiderült, magas volt a vér kalcium oxalát szintje. A buzogányvirág nevű növény tartalmazza ezt a mérget. Sokan tartják, mert nagyon igénytelen, bárhol megmarad. Nem is tudják, milyen veszélyes. Csak az Usában évente több tízezer buzogányvirág mérgezést észlelnek, és ebben nincs benne a kisállatok mérgezése. Forrás
Home
/
emberek
/
Gondoltad volna
/
Hírek
/
Ez a növény 1 perc alatt megöl egy gyermeket, egy felnőttet 15 perc alatt, mégis nagyon sokan tartják még mindig otthon!
Ez a növény 1 perc alatt megöl egy gyermeket, egy felnőttet 15 perc alatt, mégis nagyon sokan tartják még mindig otthon!
Népszerű bejegyzések:
-
Vannak pillanatok, amikor még azok a történetek is megállítják az embert egy pillanatra, amelyekről azt hisszük, már mindent tudunk. ...
-
Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője a parlament folyosóján kérdezte Orbán Viktort Iványi Gábor ügyéről. A miniszterelnök leszögezte,...
-
Dudás Miki halálának ügyében a nyomozás során kiderült, hogy a sportolót halála előtt többen is látták vérző fejjel, de az aggódó kér...
-
Komoly visszhangot váltott ki a nézők körében Lukász kiesése a műsorból. A karakteres és különc szereplő sokak kedvence volt, ezért ...
-
Senki nem számított erre a fordulatra: most jött a hír Orbán Viktorról és feleségéről, már biztos: Mi jut eszébe az embernek, ha azt ...
Témák
Aktuális
(10503)
Aktuálisi
(5)
Egészség
(9003)
Élet
(9556)
Eltűnt
(119)
emberek
(12113)
Érdekesség
(8915)
Gondoltad volna
(9490)
Hírek
(12155)
Hírességek
(5032)
Horoszkóp
(173)
itthon
(10610)
Képek
(16)
Nők
(33)
Nyugdíjasok
(26)
Pénzügy
(30)
Recept
(28)
Segítség
(83)
szájmaszk
(5)
t
(1)
Történet
(61)
tu
(5)
Tudtad-
(2)
Tudtad-e
(8256)
Utazás
(12)
Utcaemberek
(76)
Videó
(14)
vil
(1)
Világunk
(632)
