Norbi közölte, ekkor tart utoljára edzést, aztán végleg felhagy fitnesszedzői munkájával, és csak az Update üzletére koncentrál. Sokan nem tudják, de Schobert huszonöt éve tornáztatja a magyar népet. Korábban azzal indokolta visszavonulását, hogy közel ötven évesen ideje a tornagatyát öltönyre cserélni, ám kiderült, ez csak az érme egyik oldala.
“Összesen nagyjából 11 ezer órát tartottam. Ennek pedig azt lett az eredménye, hogy a hármas és a négyes csigolyám között nincsen porc. Kevesen tudják, régóta fájdalomcsillapítókat kell szednem, volt két szívműtétem is, tehát szét vagyok hajtva, mint egy öreg Zsiguli” – árulta el Schobert Norbi. Rubint Rékának, aki a Blikknek úgy fogalmazott: “Norbi nélkül egy picit meghal a magyar aerobik.” A fitnesszguru a jövőben felesége és gyermekei karrierjét egyengeti a háttérből, és szénhidrátcsökkentett ételeiből felépített franchise-al foglalkozik.
Számtalan ember súlyproblémáin segített már Norbi, akinek legalább egy hatalmas szívecskével fejezzük ki hálánkat! Köszönjük Norbi és további sok sikert a jövőben! Forrás
Home
/
Aktuális
/
emberek
/
Hírek
/
ÉG ÖNNEL DRÁGA MŰVÉSZÚR! Sajnos a hír igaz! Schobert Norbitól kell búcsúznunk…!
ÉG ÖNNEL DRÁGA MŰVÉSZÚR! Sajnos a hír igaz! Schobert Norbitól kell búcsúznunk…!
Népszerű bejegyzések:
-
Nem sikerült megmenteni a 17 éves fiú életét, aki ma a metró elé esett - Nyugodjék békében...! Metró elé esett egy ember. Egy ember...
-
Lengyelország átfogó új védelmi stratégiát vezet be, amely nemcsak háborús helyzetekre, hanem természeti katasztrófákra is reagál. –...
-
A Farm VIP idei évada eddig is tele volt meglepetésekkel, és a folytatás még további izgalmakat ígér a nézők számára. A sárga csapat ...
-
Váratlant húzott Magyar Péter, erre mit lép Orbán Viktor? A Tisza Párt elnöke elindul egyéniben a 2026-as választáson. Orbán Viktor ...
-
Váratlant húzott Magyar Péter, erre mit lép Orbán Viktor? A Tisza Párt elnöke elindul egyéniben a 2026-as választáson. Orbán Viktor ...
Témák
Aktuális
(9163)
Aktuálisi
(4)
Egészség
(7671)
Élet
(8225)
Eltűnt
(116)
emberek
(10774)
Érdekesség
(7583)
Gondoltad volna
(8150)
Hírek
(10816)
Hírességek
(4091)
Horoszkóp
(151)
itthon
(9329)
Képek
(16)
Nők
(33)
Nyugdíjasok
(18)
Pénzügy
(30)
Recept
(28)
Segítség
(83)
szájmaszk
(5)
t
(1)
Történet
(61)
tu
(5)
Tudtad-
(2)
Tudtad-e
(6920)
Utazás
(12)
Utcaemberek
(76)
Videó
(13)
Világunk
(526)