Moldova György szombaton otthonában, családi körben hunyt el. "Tiszta és rettenthetetlen szellemét megőrizzük, írásai, hite, elvhűsége velünk marad és mindannyiunkkal, akik őt olvassuk" - írta közleményében lánya, Moldova Júlia. Moldova Györggyel a Blikk márciusban készített nagyinterjút: két könyvön dolgozott és magánéletében is komoly változások voltak: megnősült. Sajátos, bensőséges hangulatú esküvő volt az, mindenféle felhajtás, cicoma nélkül.
Két szépkorú, sikeres ember kötötte össze az életét, dacolva korral, vágtató idővel és a körülöttük lévő zűrzavaros világgal. Palotás Katalin gyakorlatilag egy életen át várt arra, hogy ne csak munkakapcsolatban legyen Moldova Györggyel. S amikor a legendás író évtizedek után elvesztette, eltemette feleségét, és újra megpróbált értelmet és célt találni a hétfőkben, a szerdákban – akkor kötötték össze az életüket. – Megható pillanatok voltak. S az ember öreg fejjel is ki tudja mondani az igent – nyilatkozta Moldova György. – Az otthonunkban történt mindez, eljött hozzánk az anyakönyvvezető, s mi szépen, elegánsan felöltözve, tanúk jelenlétében fogadtuk, aztán megtörtént, aminek meg kellett történnie.
Katalin csodálatos nő, sokat jelent számomra, hogy van, támogat és mellettem, mögöttem áll. Vigyáznunk kell magunkra és egymásra. Nyolcvannyolc évesen már csak óvatosan tervezhetek. A Covid például egyszerűen leterített bennünket. Katalint és engem is. Hiába kaptuk meg a harmadik oltást, a vírus megbetegített és napokig az ágyból sem tudtunk kikelni. Jártányi erőnk sem maradt. De talán már túl vagyunk rajta. Túl vagyunk a nehezén.
Home
/
emberek
/
Hírek
/
itthon
/
Nem találjuk a szavakat! Pár órával ezelőtt váratlanul meghalt otthonában a magyar LEGENDA, milliók nagy kedvence! Felfoghatatlan, hogy pont Ő ment el: - Nyugodjon Békében!
Nem találjuk a szavakat! Pár órával ezelőtt váratlanul meghalt otthonában a magyar LEGENDA, milliók nagy kedvence! Felfoghatatlan, hogy pont Ő ment el: - Nyugodjon Békében!
Népszerű bejegyzések:
-
Rendkívüli hír jött Szijjártó Péterről. Magyar Péter jelentette be. Magyar Péter: Szijjártó Péter megvan, a szankciós anyagokhoz köth...
-
A Tisza-kormány egyik első intézkedéseként módosítaná az Alaptörvényt, amelynek részeként két ciklusra korlátoznák a miniszterelnöki ...
-
A választási vereség után Mészáros cégei azonnal megkezdték a vagyonkimentést. Magyar Péter azonnali intézkedéseket, és szigorú elszá...
-
Vannak pillanatok, amikor még azok a történetek is megállítják az embert egy pillanatra, amelyekről azt hisszük, már mindent tudunk. ...
-
A 199 fős országgyűlés megbízatása az új parlament alakuló ülésével ér véget. Magyar Péter a Sulyok Tamás köztársasági elnökkel folyt...
Témák
Aktuális
(10608)
Aktuálisi
(5)
Egészség
(9108)
Élet
(9661)
Eltűnt
(119)
emberek
(12218)
Érdekesség
(9020)
Gondoltad volna
(9594)
Hírek
(12260)
Hírességek
(5137)
Horoszkóp
(173)
itthon
(10715)
Képek
(16)
Nők
(33)
Nyugdíjasok
(27)
Pénzügy
(30)
Recept
(28)
Segítség
(83)
szájmaszk
(5)
t
(1)
Történet
(61)
tu
(5)
Tudtad-
(2)
Tudtad-e
(8359)
Utazás
(12)
Utcaemberek
(76)
Videó
(14)
vil
(1)
Világunk
(634)
