A tegnapi nap folyamán két fiatal merült le Balatonaliga környékén 300-350 méteres mélységbe - a rendőrség azóta is gőzerővel keresi őket. Ők lettek ezzel a Balaton első idei áldozatai. Orbán Zoltán tájékoztatása szerint szombaton 19 óra 38 perckor érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy egy 17 és egy 18 éves bódvalenkei fiú eltűnt a vízben.
Harmadik társukkal együtt indultak be úszni a Balatonba, és már kifelé tartottak egy szörfdeszkába kapaszkodva, amikor ketten elmerültek. A harmadik fiatalnak egy csónakos segített partra jutni, miután meghallotta a segélykiáltásait. A fiatalok elmerülésekor viharjelzés nem volt életben, az idegenkezűséget pedig azonnal kizárták. Még folyik a nyomozás. (Forrás: Ripost)
Népszerű bejegyzések:
-
Vannak pillanatok, amikor még azok a történetek is megállítják az embert egy pillanatra, amelyekről azt hisszük, már mindent tudunk. ...
-
Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője a parlament folyosóján kérdezte Orbán Viktort Iványi Gábor ügyéről. A miniszterelnök leszögezte,...
-
Dudás Miki halálának ügyében a nyomozás során kiderült, hogy a sportolót halála előtt többen is látták vérző fejjel, de az aggódó kér...
-
Komoly visszhangot váltott ki a nézők körében Lukász kiesése a műsorból. A karakteres és különc szereplő sokak kedvence volt, ezért ...
-
Senki nem számított erre a fordulatra: most jött a hír Orbán Viktorról és feleségéről, már biztos: Mi jut eszébe az embernek, ha azt ...
Témák
Aktuális
(10478)
Aktuálisi
(5)
Egészség
(8978)
Élet
(9531)
Eltűnt
(119)
emberek
(12088)
Érdekesség
(8890)
Gondoltad volna
(9465)
Hírek
(12130)
Hírességek
(5007)
Horoszkóp
(173)
itthon
(10585)
Képek
(16)
Nők
(33)
Nyugdíjasok
(25)
Pénzügy
(30)
Recept
(28)
Segítség
(83)
szájmaszk
(5)
t
(1)
Történet
(61)
tu
(5)
Tudtad-
(2)
Tudtad-e
(8231)
Utazás
(12)
Utcaemberek
(76)
Videó
(14)
vil
(1)
Világunk
(629)
