GYÁSZ: Felforrósodott autóban halt meg egy ötéves kisfiú. Órákon át volt a hőségben álló autó hátsó ülésén bekötve.. Hatalmasat mulasztott az édesanya: - Még most is levagyunk döbbenve a történtektől!



Két-három órán át volt a hőségben álló autó hátsó ülésén bekötve egy ötéves kisfiú, mire az édesanyjának feltűnt, hogy nincs meg a gyerek, addigra a kisfia meghalt - írta a Fox News. Az eset hétfőn történt, a Harris megyei rendőrség járt el az ügyben. A nyomozás során kiderült, hogy az anya a nagyobbik gyerekével, egy nyolc éves lánnyal készültek a lány szülinapi partijára.
Együtt be is mentek a házba, de A KISEBBIK GYEREKRŐL MEGFELEDKEZTEK, aki az autóban maradt. Az anya utóbb azt mondta a rendőröknek azt hitte, a kisfiú is benn van házban, magyarázatul hozzátette, hogy a gyerek tudta kezelni a biztonsági övet, ezért nem érti, hogyan maradhatott ott. A hőség miatt az autó utastere nagyon gyorsan melegszik, ami gyakran halálos kimenetelű lehet.
Csak két-három óra múltán kezdték keresni a kisfiút, akit AZ AUTÓ HÁTSÓ ÜLÉSÉN TALÁLTAK MEG, MÉG MINDIG BEKÖTVE, AZ ÉLETÉT A KIÉRKEZŐ MENTŐK SEM TUDTÁK MEGMENTENI.A jatóságok egyelőre nem közölték indítanak-e eljárást az anya ellen. Magyarországon hasonló eset a közelmúltban történt, amikor Tomajmonostoron csaknem nyolc órán maradt bezárva a felforrósodó kisbuszban egy négy éves kislány. A gyermek később a kórházban meghalt. - írta az origo.hu

AKTUÁLIS:

Főoldal