– Tavaly több mint száz fellépésem volt, és valami isteni sugallattól vezérelve ebből tartalékoltam. Mintha a gondviselő ösztökélt volna: „tegyél félre!” Pedig idénre is volt sok meghívásom. A raktárkoncert is nagyon jól jött, persze nemcsak nekem. Tizenhárom zenészemmel örültünk neki. Havi 40 ezer forintos támogatást kapok a Music Hungary Szövetségtől, ami a 63 ezer forintos nyugdíjammal is maximum a túléléshez lenne elég – vázolta szomorúan Zalatnay, aki nehezen fogadta el, hogy nyugdíjjogosultság szempontjából 23 évet veszített. – Még mindig nem tudom elhinni, hogy egy vírus elvette a színpadot tőlem, de azt már igen, hogy a lányomat visszakaptam.
Lelkileg nagyon nehéz volna, ha Niki nem lenne mellettem. Körbeértünk, hiszen azért fogadtam örökbe, hogy a bizonytalan jövőtől megóvjam, és most ő tesz valami hasonlót énvelem – válaszolta Cini, akinek lánya, Nikolett hároméves angliai tartózkodás után tavaly decemberben költözött vissza tárnoki házukba. – Tulajdonképpen most Niki a családfenntartó. Niki nélkül ez most nem menne . Megható volt, amikor azt mondta: „anya, eddig te tartottál el engem, most rajtam a sor”. Forrás
Home
/
Aktuális
/
emberek
/
Hírek
/
Ennyi szegény Zalatnay Cini nyugdíja 2022-ben! - Szörnyű helyzetben a művészasszony!
Ennyi szegény Zalatnay Cini nyugdíja 2022-ben! - Szörnyű helyzetben a művészasszony!
Népszerű bejegyzések:
-
Dudás Miki halálának ügyében a nyomozás során kiderült, hogy a sportolót halála előtt többen is látták vérző fejjel, de az aggódó kér...
-
A Tisza Párt elnöke, Magyar Péter a Facebook-oldalán közölte:„A Tisza felszólítja Orbán Viktort, hogy a kormányzásuk alatt a Szőlő ut...
-
34 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Dudás Miki világbajnok és olimpiai helyezett kajakozó. A korábbi élsportoló az Index ...
-
Váratlant húzott Magyar Péter, erre mit lép Orbán Viktor? A Tisza Párt elnöke elindul egyéniben a 2026-as választáson. Orbán Viktor ...
-
Komoly hullámokat vetett Magyar Péter legutóbbi bejelentése, amely azonnal témává vált a magyar szavazók körében, hiszen a Tisza Párt...
Témák
Aktuális
(10078)
Aktuálisi
(5)
Egészség
(8578)
Élet
(9132)
Eltűnt
(119)
emberek
(11688)
Érdekesség
(8492)
Gondoltad volna
(9065)
Hírek
(11730)
Hírességek
(4624)
Horoszkóp
(169)
itthon
(10190)
Képek
(16)
Nők
(33)
Nyugdíjasok
(18)
Pénzügy
(30)
Recept
(28)
Segítség
(83)
szájmaszk
(5)
t
(1)
Történet
(61)
tu
(5)
Tudtad-
(2)
Tudtad-e
(7833)
Utazás
(12)
Utcaemberek
(76)
Videó
(14)
vil
(1)
Világunk
(598)
