1 PERCE ÉRKEZETT: Szörnyű, ami történt a négyéves kislányt szállító busz sofőrjével. Ha hibázott, ha nem, akkor sem EZT érdemelte!! - Együttérzésünk a családnak!



Kiegyensúlyozott emberként ismerték azt a buszsofőrt, akinek a járművében ott maradt egy tomajmonostorai óvodás kislány, aki később a kórházban életét vesztette. Információk szerint a sofőr a történtek után idegösszeomlást kapott, jelenleg pszichiátrián kezelik.
Bekerült a pszichiátriára az a buszsofőr, aki néhány napja azt a járművet vezette, amelyikben ott felejtettek egy óvodáskorú kislányt. A négyéves tomajmonostorai gyermeket kedd reggel vették fel a járműre, hogy azzal eljusson az óvodába. A megérkezés után azonban magára hagyták a buszon, hiánya senkinek sem tűnt fel.
A rendelkezésre álló információk szerint a négyéves kislányra már eszméletlen állapotban találtak rá. Végül pénteken a kórházban életét vesztette. 
Válságos állapotban szállították kórházba, napokig küzdöttek az életéért. A buszvezető egyik ismerőse a Tényeknek elmondta, hogy a férfit kiegyensúlyozott embernek ismerték meg, akinek semmilyen káros szenvedélye nem volt. Úgy tudni, a sofőr másodállásban is személyszállítással foglalkozik, és röplabdaedzőként is dolgozik.
Az ismerős elmondása szerint a férfi teljesen összeomlott a történtek miatt. Az ügyben büntetőeljárás és fegyelmi vizsgálat is indult, a rendőrség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt nyomoz.

AKTUÁLIS:

Főoldal