ALIG pár perce érkezett! Meghozta a bíróság Berki Krisztián HIVATALOS ítéletét. Az egyik LEGSÚLYOSABB büntetést kapta! Nagyon durva! EZT figyeljék: - Önök szerint megérdemli?


Berki Krisztián ellen döntött a bíróság: 1,39 millió forintot kell fizetnie. Másfél év után született jogerős ítélet Tóth-Hódi Pamela és Berki Krisztián ügyében, mert az egykori sztárpár tagjai peren kívül nem tudtak megegyezni közös gyermekük elhelyezéséről. 2020-ban már gy tűnt, a szülőknek sikerül megállapodniuk a kislány felügyeletéről, ám mielőtt a bíróság érvényesíthette volna a kontraktust, Berki váratlanul visszalépett.
Most végre pont került az ügy végére. – Nem akartam bíróságra menni, próbáltam ezt elkerülni, és normálisan, egymás közt rendezni a helyzetet. Egyszer már meg is egyeztünk, de Krisztián a váratlan visszalépésével nem hagyott más megoldást, minthogyKÉNYTELEN VOLTAM BELEÁLLNI A PERESKEDÉSBE,amelynek mostanra lett meg az eredménye – mondta a Blikknek Hódi Pamela. – A bíróság mondta ki, hogy milyen kötelezettségei vannak a szülőknek, hogy mik a szabályok.
A mi esetünkben különösen fontos volt a szabályok bevezetése, mivel rengeteg konfliktusunk adódott abból, hogy a másik fél nem tartotta magát a korábban megbeszéltekhez.AZ ELMÚLT MÁSFÉL ÉV FIZIKÁLISAN, LELKILEG ÉS ANYAGILAG SEM VOLT EGYSZERŰ,örülök, hogy végre lezárult. A határozat szerint BERKINEK HAVONTA 80 EZER FORINT GYEREKTARTÁST KELL FIZETNIE, VALAMINT VISSZAMENŐLEG 1,39 MILLIÓ FORINTOT IS ÁT KELL UTALNIAaz elmaradt tartásdíj miatt, amelyet a férfi még nem tett meg, holott a befizetés határideje már lejárt. – Az eredeti megállapodásban én lemondtam a gyerektartásról, egy forintot sem kértem volna Krisztiántól, ám amikor felrúgta az alkut, akkor úgy határoztam, hogy döntsön a bíróság.
Még nem utalta át a pénzt, de már küldtek neki felszólítást, majd az állam behajtja rajta – folytatta Pamela, aki Berki Krisztiánnal nem beszélt az ítéletről, szerinte az az ügyvédek dolga. A bíróság nemcsak az anyagiakról döntött, hanem arról is, hogy melyik szülőnél mennyi időt tölthet Natika. A beosztás alapján a nyolcéves kislány másfél hetet az édesanyjával lesz, fél hetet pedig az édesapjánál, a szüneteket és ünnepeket pedig nagyjából fele-fele arányban osztották meg.

AKTUÁLIS:

Főoldal