Teljesen VÉGET érhet a járvány, ha EZ bekövetkezik! Karikó Katalin NAGY bejelentésére mindenki felkapta a fejét!! ERRE VÁRTUNK MÁR RÉGÓTA:


Elmondta a véleményét. Karikó Katalin a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában beszélt a jelenlegi koronavírus helyzetről és a folyamatban lévő kutatásokról. A biokémikus elmondta, hogy a védőoltás beadásával a vérben keletkező ellenanyag mellett az orrnyálkahártyában is lesz ellenanyag.
Azonban, ha a vérben elkezd csökkenni az ellenanyag szintje, ezzel párhuzamosan az orrnyálkahártyában is csökken – ezért fertőződhet meg az, aki régen volt beoltva – írja a hirado.hu. “Az egyén azonban megfertőződés esetén is védve van, mert amikor a vírus bejut a keringésbe, az emlékezősejtek felismerik” – mondta Karikó. Az viszont biztos, hogy most gőzerővel azon vannak a kutatók, hogy kiderítsék, az omikron variáns ellen is védnek-e az oltások.
A kísérletek során a beoltott emberek véréből egy művileg létrehozott álvírussal próbálják azt neutralizálni. Ha az omikron, kiszorítja az eddig domináns deltát, akkor akár véget is érhet a járvány – írja a hírportál. (hirado.hu)

AKTUÁLIS:

Főoldal