MOST érkezett a drámai friss hír Csollány Szilveszterről, sajnos rossz híreket kell közölnünk…


Budapest – Már egy hónapja kórházban van, lélegeztetőgépen és harcol az életéért Csollány Szilveszter. December 6-án került napvilágra, hogy intenzív osztályon ápolják Sydney 51 éves olimpiai bajnokát. A tornász még november elején kapta el a koronavírust, aztán két hét után annyira rosszul lett, hogy mentővel Sopronból az egyik budapesti kórházba, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe szállították, s azóta is ott kezelik.
Állapotáról semmit sem közöl a család, csupán annyit lehet tudni, hogy a gyűrűn olimpiai, világ- és Európa-bajnok sportoló állapota továbbra is válságos, és állítólag egy speciális lélegeztetőgépen van. A tüdejéből folyamatos szívják le a váladékot. Csollány Szilveszter korábban a Facebook-oldalán több oltásellenes posztot is megosztott. Nem akarta felvenni a koronavírus elleni vakcinát, ám mivel Ausztriában dolgozott, egy kis kismartoni klubnál volt edző, ahol megkövetelték tőle – a gyerekek miatt is – a védettséget, ezért beoltatta magát.
Dr. Letoha Tamás kutatóorvos hozta nyilvánosságra, hogy az olimpikon egydózisú vektorvakcinát, Janssent kapott. De sajnos már későn, csupán két héttel azelőtt, hogy bekerült volna a kórházba, így gyakorlatilag nem tudott kialakulni a megfelelő védelem a szervezetében. – Oltott volt. A család orvosa hívott segítséget kérve. Az antikoagulációs terápiával a nővéremék 25 százalék mortalitással, halálozási arányszámmal kezelik a COVID-betegeket. De a Korányiban az ország legjobb koronvírus-orvosai kezelik őt, Magyarország legkiválóbb doktorai vigyáznak rá. Egydózisú vektorvakcinát vett fel. Itt egy olimpiai bajnokot teszünk tönkre fals információk alapján – írta bejegyzésében Letoha Tamás, aki már 20 éve dolgozik együtt a Pfizerral. Az egész tornásztársadalmat sokkolta a hír, hogy Csollány Szilveszter az életéért küzd.
A Magyar Tornaszövetségben próbálták felvenni a kapcsolatot a családdal, de eddig nem sok sikerrel. – Aggódunk érte. Sajnos, a felesége nem kommunikál a külvilággal, így mi sem tudunk semmi újat Szilasról – mondta Magyar Zoltán a tornaszövetség elnöke. – Figyeljük a híreket és nagyon szurkolunk neki, hogy az élete legfontosabb versenyszámában megint ő jöjjön ki győztesen. Sajnos úgy tűnik, itt már itt már csak két válasz lehet, hogy elvesztette a csatát vagy nem. Ugyanígy van az olimpiai aranyérmes tornász korábbi edzője is. – Sajnos, nagyon keveset hallani az állapotáról. Minden nap várom a telefont, hogy valakitől érkezzen valamilyen jó hír, eddig hiába.
De amíg élek, remélek, nagyon bízom benne, hogy Szilas fel tud épülni – mondta lapunknak Vereckei István, a tornaválogatott korábbi szövetségi kapitánya. Az exatlonos társa is szorít érte: Információnk szerint az olimpiai bajnok Csollány korábban nagy dohányos volt, de pár éve leszokott a cigarettáról és áttért az egészséges életmódra. Még az Exatlon Hungaryben, a TV2 extrém sport-realytijében is elindult. Játékostársával, a triatlonos Poór Brigittával soproniként jól ismerték egymást. „Borzasztó ez az egész, nagyon remélem, hogy felépül” – mondta korábban Poór.

AKTUÁLIS:

Főoldal