Mi folyik itt??! Most jött a drámai hír: Újabb magyar LEGENDA került kórházba lélegeztetőgépre! Mindenki imádkozik érte! Te is jól ismered ki Ő: - Isten adjon neki erőt!


A Magna Cum Laude arra kéri a rajongóit is, hogy imádkozzanak a koronavírus miatt mélyaltatásban és műtüdőn lévő zenésztársukért. Koronavírus miatt mélyaltatásban az intenzív osztályon fekszik Magda Lajos zenész, aki két héttel ezelőtt kétoldali tüdőgyulladással és tüdőembóliával került kórházba a feleségével együtt - írja az Index. Imádkoznak a koronavírusos zenészért:
"Talán néhányan a régi rajongók közül emlékezhettek rá. Magda Lala, Barátunk, Zenésztársunk, Testvérünk. Mi csak így nevezzük őt. Több alkalommal segítette zenekarunkat a koncertjeinken, tette még különlegesebbé Magnatofon című dalunkat felejthetetlen billentyűjátékával. Most rajtunk a sor! Nekünk kell segítenünk rajta. Az alábbi posztban találjátok felesége, Natália segítségkérését. Ha teheted, segíts Te is! Segítsünk EGYÜTT! Imádkozzunk együtt Laláért, hogy mihamarabb lássuk magunk között!" – olvasható az együttes felhívásában.
Magda Lajos feleségének , amelyet a Magna Cum Laude is megosztott, kiderül, hogy kétoldali tüdőgyulladással és tüdőembóliával kerültek két hete kórházba a párjával. Natáliát a covid-osztályon ápolták, férjét viszont azonnal az intenzívre vitték. A hölgyet azóta hazaengedték, otthonában folytatja a gyógyszeres kezelést, Magda Lajos viszont még mindig életveszélyes állapotban van. Műtüdős kezelést kap. Mire az intenzív osztályra került, a zenész tüdejének 80 százaléka már gyulladásban volt. Két nap múlva lélegeztetőgépre tették, ám a következő napokban tovább romlott az állapota, végül a műtüdős kezelés mentette meg az életét.
Párja elmondása szerint Magda Lajos tüdejének 100 százaléka érintett a gyulladásban, nem maradt rajta ép felület. Még mindig nagyon súlyos, életveszélyes állapotban van, mélyaltatásban, lélegeztetőgépen és műtüdős kezelésen tartják. "Amit tudhatunk, hogy a folyamat hosszú és időigényes. A további gyógyulásához, műtéthez, kezeléseihez, rehabilitációjához, amire számítunk és amire nem, minden máshoz, amit most az élet elénk állít, szeretnék gyűjtést szervezni. A helyzet érzelmi részéről nem is szeretnék beszélni…
Bármit is írnék, nem fejezné ki azt, amit érzek. A család teljes összefogásban és támogatásban ott áll mellettünk. Amíg tudok, anyagilag is kitartok, de a tartalékaink végesek. Szerintem értitek a helyzetet… "– olvasható a zenekar által megosztott bejegyzésben. Forrás: Index.hu

AKTUÁLIS:

Főoldal