Mély fájdalommal, és megtört szívvel tudatjuk, hogy Tamáska, az öt éves kisfiam meghalt. Meghalt, mert..


Azt mondják, a növények hatalmas hasznot nyújtanak az emberiségnek, de vannak hatalmas károk is, amit okozhatnak. Mindenki szereti a lakásában a szobanövényeket, mert szépek, oxigénnel telítik a levegőt, nyugtató hatásuk lehet testre és lélekre egyaránt. De olvasd ezt el figyelmesen, a kisfiam meghalt, mert megkóstolta ennek a növénynek a levelét, feldagadt tőle hatalmasra a nyelve, és elzárva a levegő útját, a kicsim megfulladt.
Ezt a növényt szerte a világon tartják az otthonokban és a munkahelyi irodában, pedig a tudósok is óva intenek, hogy egy kisgyereket 1 perc alatt megölhet, egy felnőttet pedig negyedóra alatt.

Ha csak hozzáér valaki a sérült levélhez, és utána belenyúl a szemébe, az vakságot okozhat örökre. Ezt mindenkinek tudnia kellene. Az egész úgy kezdődött, hogy a kis Tamás nyugodtan játszott a szobában. Nem sokkal később az ötéves kisfiú azt mondta anyukájának, hogy rosszul érzi magát. Mivel nem látszott rajta semm, az anya azt hitte csak fáradt, vagy a gyomra rendetlenkedik, ami sokszor előfordul kis gyerekeknél. Nem sokkal később azonban a gyerek elkékült, és kapkodni kezdte a levegőt. Az anya azonnal a mentőket tárcsázta, hamar megérkeztek és kórházba szállították a kis Tamást. Az orvos azonnal látta, hogy valami mérgezés történt, fél óráig küzdöttek az életéért, de sajnos nem tudták megmenteni.
Az anya nem is sejtette, mivel mérgezte magát meg a gyermek. Az orvosok azonnal toxikológiai vizsgálatot rendeltek el, és kiderült, magas volt a vér kalcium oxalát szintje A buzogányvirág nevű növény tartalmazza ezt a mérget. Sokan tartják, mert nagyon igénytelen, bárhol megmarad. Nem is tudják, milyen veszélyes. Csak az Usában évente több tízezer buzogányvirág mérgezést észlelnek, és ebben nincs benne a kisállatok mérgezése. Tudásfája címlapfotó:illusztráció

AKTUÁLIS:

Főoldal