MEGVAN A PONTOS ÖSSZEG!! FORINTRA PONTOSAN ENNYI PÉNZBELI kompenzációt ad az állam a nyugdíjasoknak 2022-ben! De van itt egy NAGY meglepetés is! ITT vannak a részletek:


A nyugdíjasok az év első hónapjaiban két címen is pluszpénzhez jutnak. Az 5 %-os nyugdíjemelést már a mostani kifizetéskor, január 12. körül kézhez kapják. Az idősek juttatása emelkedett az év elején: a nyugdíjasok ezúttal öt százalékkal nagyobb havi összegre számíthatnak.
Emellett a 13. havi plusznyugdíjat, ami már az emelt juttatás lesz, a következő havi kifizetéskor, február közepén, a rendes nyugdíjjal együtt írják jóvá a számlákon, illetve adja át a pénzespostás. Az államkincstár február közepén folyósítja a 13. havi ellátást, ami egy teljes havi nyugdíj összegének felel majd meg – közölte Tállai András államtitkár, igy ezekkel az összegekkel mindenképpen számolhat idén a két és fél millió, nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő személy.
Orbán Viktor kormányfő a közösségi oldalán is beharangozta ezeket a járandóságokat, igaz, fordított sorrendben, hiszen először jön az emelt nyugdíj, majd február közepén a 13. havi pénz. A kormány kommunikációja szerint a gazdaság teljesítménye most lehetővé teszi az előrehozott juttatást, az ellenzék szerint viszont mindez abból a gigahitelből valósul meg, amit tavaly év végén vett fel az államháztartás.

AKTUÁLIS:

Főoldal