Szomorú hír érkezett: Sajnos megtörtént az elképzelhetetlen! Összeomlott az ország és a rajongók! Nagyon rossz hírek jöttek a kórházban fekvő Csollány Szilveszteröl! Szörnyű hír érkezett!


Csollány Szilveszter olimpiai bajnok lélegeztetőgépre került a koronavírus miatt. Csollány Szilveszterért imádkozik Sopron és tulajdonképpen az egész ország: intenzív osztályon kezelik Sydney olimpiai bajnokát. A tornász három hete elkapta a koronavírust, bő egy hete elkezdett romlani az állapota. Nem sokkal később pedig annyira rosszul lett, hogy mentővel az egyik budapesti kórházba kellett szállítani, s jelenleg is ott kezelik,írja a blikkruzs.blikk.
A rossz hírt először – konkrét név nélkül – Homonnay Gergely szellőztette meg közösségi oldalán. „Van egy olimpikon, aki nagyon sok Gödény doktoros posztot, majd oltásellenesből is párat megosztott a közösségi oldalán. Még két hónapja is. Most állítólag az intenzíven van. 51 éves. Oltassátok be magatokat!” – közölte posztjában az író.
Aztán mások már képpel is közzétették, hogy csakis Csollányról lehet szó. Az egyik Facebook-oldalon arról írtak, hogy válságos az állapota. Próbáltuk felvenni a kapcsolatot Csollány feleségével, Jutkával, de egyelőre nem válaszolt lapunknak. A környezetében akadt, aki név nélkül részletekről számolt be. – Szilveszter három héttel ezelőtt kapta el a betegséget, de akkor még nem tűnt súlyosnak a baj – mondta lapunknak az olimpiai bajnok egyik közeli ismerőse.
– Bő egy héttel ezelőtt aztán súlyosabbra fordult az állapota, olyannyira, hogy végül Sopronból egy fővárosi kórházba szállították, intenzív osztályra került, lélegeztetőgépre. Mást egyelőre nem tehetünk, mint imádkozunk azért, hogy jobban legyen.  Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal