HIVATALOS! ITT az igazi hidegzuhany! Döntött a kormány: Februártól KÖTELEZŐVÉ válik a HARMADIK oltás ezeken a helyeken hazánkban, ha tetszik, ha nem!!


Az elmúlt időben számos munkahely meghozta azt a döntést, hogy kötelezővé teszi dolgozói számára az oltás felvételét. Sőt, voltak olyan munkaadók, akik jutalmat ígértek az oltakozó kollégáknak! Jövő évtől újabb helyen lesz kötelező az oltakozás, pontosabban a harmadik dózis felvétele Magyarországon.
A Semmelweis Egyetem a legfrissebb közleményében arról tájékoztatta hallgatóit, hogy az egészségügyi dolgozók mellett a diákoknak is muszáj lesz beoltatniuk magukat. Harmadik oltás nélkül nem kezdhetik meg a második félévet: Az orvostudományi egyetem közösségi oldalára feltöltött bejegyzésben kitérnek arra is, hogy a 2022. év elején kezdődő második félévre csak azok tudnak majd beiratkozni, akik felvették mindhárom, koronavírus elleni védőoltást.
A posztban részletezik azt is, hogy a kötelező oltakozás alól kivételt képeznek azok a hallgatók, akiknek második oltása óta nem telt el 180 nap, akinek igazolt Covid-fertőzésének gyógyulását követő 3 hónap még nem telt el, illetve akik egészségügyi okokból igazoltan nem oltakozhatnak. A Semmelweis hallgatói az oltás felvételére időpontfoglalás nélkül, soron kívül jelentkezhetnek bármelyik egyetemi oltóponton: a Városmajori Klinikán, a Rókus Kórházban, valamint az I. számú Gyermekklinikán is. Forrás:Life.hu

AKTUÁLIS:

Főoldal