Döbbenetes hír érkezett Oszvald Marikáról! Tragédia! Sajnos megtörtént az elképzelhetetlen! Nem gondoltuk, hogy ILYEN szomorú hírrel kell zárni a pénteki napot!


Évtizedekkel fiatalabb kollégái is csodálkozva nézik, mire képes a színpadon Oszvald Marika. A Budapesti Operettszínház színésznője minden előadásában olyan koreográfiákat táncol el, amelyet még a legjobb formában lévő huszonévesek is megirigyelhetnek. Ám az idén áprilisban a 70. életévébe lépett sztárnak fájdalmasan nehéz döntést kellett hoznia:
Fizikai egészsége érdekében el kell köszönnie az ikonikus cigánykerekezős jeleneteitől, amelyeket mindig is csodált a közönség. – Megöregedtem, az operett a fiatalok műfaja. Az, hogy még számítanak rám, külön ajándék, hiszen kevés az idősszerep. Szerencsére az a tapasztalat, hogy a szubretteknek jobb a színészi vénájuk, így talán nekik könnyebb a váltás, és most nekem is váltani kell a prózára. Igaz, amikor nyolcvan oldal szerepet kell megtanulni, akkor nem érzem ezt annyira könnyűnek – nevetett Oszvald Marika, aki nemrég Fodor Zsókával közösen szerepelt az Összezárva című prózai darabban.
Ám az örökifjú színésznő nem bánja, hogy ezt hozta az élet, hiszen ugyan a fizikailag megterhelő táncos-komikus jelenetekről le kell mondania idővel, de a játék megmarad. – Az izmok, a hangszalagok öregkorban veszítenek a rugalmasságukból, de a játékkedv megmarad. A korral el kell köszönni egy idő után a zenés-táncos feladatoktól. Nekem szerencsére kitolódott ez az idő, mert rám írták a szerepeket, de egy idő után nem is szabad flikk-fakkokat csinálni, mert az embernek kitörik a lába.
Tényleg nem szabad kockáztatni, én sem szeretnék maradandó sérülést. Emiatt is jólesnek már ezek a prózai feladatok, hiszen így játszhatok tovább, és számomra ez a legfontosabb – árulta el a színésznő, aki 49 éve meghatározó, ikonikus és népszerű tagja a Budapesti Operettszínháznak. – Szerencsére még kapok ott lehetőségeket, a nemrég bemutatott Hegedűs a háztetőnben például én alakítom a kerítőnőt, ami egy nagyon jó szerep.
Oszvald Marika gyerekkora óta nagyon mozgékony, éppen ezért a szülei mindent megpróbáltak, hogy levezessék a fölös energiáit. Szertornázott, majd 13 évesen a műugrás lett a szenvedélye, amelyben végül országos bajnok is lett. – Isteni időszak volt az az életemben. Imádtam, mert ­önállóan kimehettünk a szigetre, huncutkodhattunk a fiúkkal és persze élveztem a sportot is – nevetett a színésznő. – Nagyon tetszett a dolog, de én mindent játéknak fogtam fel, és ugyan volt bennem versenyszellem, de nem akartam nyerni mindenáron.
Lehet, hogy éppen ezért nyertem meg az országos ifjúsági versenyt – vélte Oszvald Marika, aki azt azonban hozzátette, a korosztályában akkor mindössze hárman indultak. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal