Berki Krisztián HATALMAS pofont kapott az élettől..! Az biztos, hogy ezt a szörnyű csapást örökre megjegyzi.. - Önök szerint megérdemelte EZT?!


Budapest – Lezárult Tóth-Hódi Pamela és Berki Krisztián gyermekelhelyezési pere – tudta meg a Blikk. A felek korábban peren kívül próbáltak megegyezni közös lányuk, Natasa Zselyke elhelyezéséről, ám a megállapodás aláírása után Berki meggondolta magát, s nem egyezett meg az exével. Nem maradt más lehetőség, mint hogy a bírósághoz forduljanak. A másfél éve zajló per végére pedig nemrég pontot tettek, bár az ítélet nem jogerős.
A Blikk megkereste Pamelát, aki szűkszavúan nyilatkozott lapunknak. – Az ítélet tartalmával elégedett vagyok, és amint jogerős lesz, szívesen nyilatkozom is róla, ám addig nem szeretnék többet mondani – kezdte lapunknak Pamela. Pamela és Krisztián kislánya 2013-ban született, négy évvel később a pár úgy döntött, külön utakon folytatják. Hiába a közös gyermek, amely örök életükre összeköti őket, nem tudtak megállapodni az elhelyezés részleteiben. Közel másfél éve járnak bíróságra, ám mint kiderült, mindez elkerülhető lett volna.
2017 szeptemberében jött egy olyan bírósági végzés, hogy 50-50 százalék legyen a gyermekfelügyelet. Ezt akkor adja meg a bíróság, ha a felek között jó a kapcsolattartás és a kommunikáció. Sajnos, még erre a végzésre kell hagyatkoznunk, holott igazából mi soha semmiben nem értünk egyet – nyilatkozta nemrég Pamela Hajdú Péternek a Frizbi című műsorban. – Ezt támadtam meg, pedig nem szerettem volna. Az egésznek, annak, hogy miért járunk a bíróságra, van előzménye. Korábban elmentünk az én ügyvédemhez, fél éven keresztül minden héten jártunk hozzá, és elmondtuk, mit szeretnénk.
Krisztián három dologhoz ragaszkodott, én egyhez, végül megegyeztünk és aláírtuk a papírokat. Pamela elmondta, a megállapodással mentek a bíróságra, ám a bírónő jelezte, kiegészítésre van szükség, amelyet ott helyben el is végezhettek volna, ám addigra Berki távozott az épületből. – Nem jött vissza, hiába hívta őt az ügyvédje. Kiborultam, mert szerettem volna túl lenni az egészen. Krisztiánnál minden óráról órára változik, olyan hangulatingadozásai vannak, amivel nem tudunk mit kezdeni. A következő tárgyaláson bejelentette, hogy ő mégsem szeretné ezt az egészet. Nem értettük, miért nem, és ezért tartunk most ott, hogy pereskedünk és bíróságra járunk – mondta akkor Pamela. Most ennek a megterhelő időszaknak lett vége, ugyanis lapunk úgy tudja, az eljáró bíróság első fokon Pamela javára döntött.
Lapunk úgy tudja, a felek a láthatási időről és a gyermektartás összegéről nem tudtak megegyezni. Berki azt nyilatkozta korábban, hogy az exe 200 ezer forintos tartásdíjat követel tőle, ám információnk szerint ennél jóval kevesebb pénzről van szó. A láthatás kérdésében is – amely, mint korábban megírtuk, másfél hét/fél hét volt az édesanya javára – döntött a bíróság, amellyel kapcsolatban Pamelának nem voltak fenntartásai. forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal