TRAGIKUS HÍR jött szerda estére a magyar Big Brother-győztes BB Éviről! Összetörtek a rajongói és mindenki, aki eddig kitartott mellette!! Sajnos megtörtént az elképzelhetetlen..


Felbukkant, úgy tűnt, hogy jól van, de történt valami. Tavaly egy Kornél nevű férfi, Párkányi Évi régi jó barátja – aki segített megszöknie a nőnek egy zöldségestől, mivel az egy bedeszkázott ablakú házban tartotta fogva a lányt – felvette a kapcsolatot a valóságshow-győztessel, aki a rövid média-pályafutása után a pszichiátrián kötött ki.
A Blikk Rúzs cikke szerint Párkányi Évát átköltöztették egy másik intézetbe, de onnan már kijárhatott, kapott saját telefont, sőt, elvégzett egy számítógépes tanfolyamot is, azaz úgy tűnt, kezd rendbe jönni. „Boldogan vetette bele magát a Facebook világába, és egyből megkereste azokat a barátait, akikre úgy gondolta, hogy számíthat.Abszolút tiszta fejjel emlékezett mindenre,logikusan építette fel a mondatait, semmiféle nyoma nem volt annak, hogy beteg lenne. Panaszkodott, hogy nagyon unatkozik, így jobb híján állandóan filmeket néz.
Annak viszont örült, hogy ebből az intézményből kijárhat a faluba. Aztán néhány nap múlva telefonon is felhívott. Kérte, hogy látogassam meg, és vigyek neki csomagot, mert egyedül az anyukája látogatja, de ő is csak havonta egyszer. Éppen javában tombolt a pandémia, így mondtam neki, hogy ez egyelőre nem lehetséges. Aztán ahogy jött, úgyegyik pillanatról a másikra eltűnt.Többé nem válaszolt a Facebook-üzenetekre, és a telefonja hívásakor azt mondják, hogy a hívott számon előfizető nem kapcsolható. Rossz érzésem lett, és végig attól tartottam, hogy esetleg őt is megtámadta a vírus.
Most, hogy végre vége lett a járványnak, örömmel készültem, hogy végre meglátogathatom Évit, és utánajárhatok, hogy mi történt vele" – idézte a barátot a lap. Az intézetben azonban közölték a megdöbbent látogatóval, hogy Párkányi Éva nem mehet ki, és hozzá sem mehet be senki.
A Kiskegyed megkereste az intézmény vezetőjét, hogy megtudja, mi az oka Éva elzárásának, és egyáltalán milyen állapotban van most a Big Brother hajdani győztese. A válasz csak annyi volt, hogy „semmilyen információt nem adhatnak." - Amiből sejthető, hogy valami komoly baja lehet az egykor szebb napokat is megélt Évinek.