Pár perce érkezett! HIVATALOS! Ilyen korlátozások lépnek életbe november 19-től Magyarországon! FONTOS!! ERRE kell készülnie MINDENKINEK:


HIVATALOS! Ilyen korlátozások lépnek életbe november 19-től Magyarországon! FONTOS!! ERRE kell készülnie MINDENKINEK: Idén megtartják a Vörösmarty téri adventi vásárt, ám a részvételt védettségi igazolványhoz kötik. A területet körbekerítik, a bejáratoknál pedig ellenőrzik a szükséges dokumentumokat. A vásár november 19-én kezdődik.
Faix Csaba, a Budapest Brand nZrt. vezérigazgatója az Infostartnak elmondta: a vásár területe köré egy kerítést húznak fel, amelyen három, a zsúfoltabb napokon pedig négy bejárat lesz.
Hangsúlyozta, hogy a védettségi igazolvány mellett a személyi igazolványt is fel kell mutatni belépéskor. Ezen felül előírták a vendéglátósoknak, hogy kötelesek 1500 forintért egytálételt kínálni. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal