Összeroppant a gyásztól az Omega zenésze: Most jelentette be a tragikus hírt: Sajnos vége!


Összeroppant: Az Omega zenésze bejelentette, vége. Nagyon nehéz időszakot él meg az Omega zenekar. Benkő Lászlót és Mihály Tamást gyászolják, ráadásul most frontemberük, Kóbor János egészségéért is aggódhatnak. Az együttes gitárosa, Elefánt, azaz Molnár György nem titkolja, összeroppant a gyásztól, s a veszteségek hatására komoly elhatározásra jutott, az Omega 60. születésnapját ünneplő jubileumi koncertjük lesz az utolsó, befejezi.
Kóbor Jánosért aggódik most az ország, akit rosszulléte miatt felesége, Zsóka vitt kórházba, majd bent is tartották a SOTE Pulmonológiai Klinikáján, amely a légúti- és tüdőbetegségek kiemelt centruma. A Bors úgy tudja koronavírus fertőzést kaphatott, és nemrég átszállították a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára.
A hírzárlat miatt nem sok minden derült ki az okokról, de most az Omega menedzsere, Trunkos András ezt erősítette meg Kóbor János állapotáról. „Az okot, hogy miért vizsgálják most Jánost a másik kórházba, nem tudom, de annyi biztos: az állapota se jobb, se rosszabb” – nyilatkozta a lapnak. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal