MOST ÉRKEZETT! Magyarország! ITT a hidegzuhany! ÚJRA KÖTELEZŐ maszkhasználat és a VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNY az ALÁBBI helyeken!! ITT a lista HOL KÉRIK:


Rusvai azt mondta: ő a vendéglátóipari helyeken és szórakozóhelyeken megkövetelné a védettségi igazolást, a boltokban pedig kötelezővé tenné a maszkhasználatot már most. A koronavírus nem fog eltűnni, hanem itt marad velünk, lassan rá kell ereszteni a lakosságra, hogy kialakuljon a nyájimmunitás, az viszont fontos, hogy ez a fertőződés ne hirtelen, lökésszerűen történjen – mondta Rusvai Miklós virológus az ATV Start című műsorában.
A szakember arról is beszélt, hogy az oltással az egészségügy terhelése csökkenthető. Az oltás mellett a maszk is véd, ezzel kevesebb lesz a súlyos megbetegedés, de mivel tudjuk, hogy a vírus itt marad velünk, „előbb-utóbb mindenkinek fertőződni kell”. Rusvai azt mondta: az oltás nem biztosít örök életet, ez nincs ráírva egyetlen fiolára sem. Tudatosítani kell, hogy ha valaki idős, beteg, háromszor beoltatta magát, annak ellenére az állapota miatt még megbetegedhet.
A vakcina nem garantálja, hogy nem betegszünk meg. Rusvai Miklós arról is beszélt, hogy a járványkezelésnél nagyon sok mindent kell figyelembe vennie a kormánynak: az egészségügyi és gazdasági szempont mellett fontos a lakosság pszichés szempontja is, hogy mit viselnek még el az emberek, felerősödnek-e a maszkellenes vagy oltásellenes hangok, ha valamelyiket kötelezővé teszik. Forrás: atv.hu

AKTUÁLIS:

Főoldal