Megszakad a szívünk! Megfenyegették a szülei a kis Pannikát, hogy ne tegye, mégis benézett a tárolóba. Zokogva rogyott össze, amikor EZT meglátta: - ERRE mégis mit lehet mondani? Csak ERŐS idegzetűeknek:


Az 5 éves Jordan apukája egyik kapcsolatából született, és 7 mostohatestvére volt. A gyerekek mind pokoli bánásmódon mentek keresztül, de ami Jordannel történt, azt mindent felülmúlt. Mindezt azoktól kapta, akiktől a legkevésbé várná az ember, akinek védelmeznie kellene bennünket; a szüleitől. Abántalmazások fokozatosan, kis lépésekben fokozódtak. Szóbeli szidalmazások, aztán fizikai bántalmazás, majd éheztették is.
Jordant a lépcső alatti tárolóba zárták, és a családdal élő két lánytestvérnek megtiltották, hogy benézzenek, vagy a közelébe menjenek. A lányok tudták, hogy mi történik, és többször is megpróbálták kiszabadítani a fiút, de a szülők lakatot tettek az ajtóra. Az akkor 16 éves Cody, az egyik lánytestvér, próbált segítséget kérni, de szavai süket fülekre találtak. Mivel kiskorú volt, és csak akkor hívhatta ki a rendőröket, amikor szülei nem voltak otthon, ezért a rendőrök nem mehettek be a házba. „Szó szerint a küszöbünkön álltak, én segítséget kértem, és nem tehettek semmit!” – magyarázza Cody. De a lánytestvér nem adta fel, és amikor egyedül maradt otthon, egy napon sikerült kinyitnia a lelakatolt ajtót. Amit bent látott az minden rémálmát felülmúlta.
„Amikor kinyitottam az ajtót, Jordan a legrosszabb állapotban volt, amit valaha láttam. A pelenkájában feküdt a földön, csontsovány volt, a szája szélén hab, és a teste teli volt zúzdásokkal.” A kislány szerint, ha aznap nem sikerül megmentenie testvérét, akkor másnap már halott lett volna.
Ezután felgyorsultak az események, kijöttek a mentők és a rendőrök is akcióba a léptek. A kisfiú megmenekült és már jól van, leszámítva a lelki sérüléseit. A szülőket elítélték.
 

AKTUÁLIS:

Főoldal