Megszakad a szív! A kislány kifordított térdekkel látja meg a napvilágot. 8 évvel később visszatér a kórházba ahol elutasították a kezelését, És akkor...


Ez a kivételes kislány, Addie Bryan, úgynevezett Larsen-szindrómával, egy ritka veleszületett betegséggel jött a világra, amely az abban szenvedőknél elsősorban a végtagokat és az ízületeket érinti, egyeseknél pedig az arcot is. A kislány a betegségből kifolyólag teljesen kifordult térdekkel született, szegény kis csöppség lábai gyakorlatilag a fejéhez értek édesanyja elmondása szerint. Teljesen bizonytalan volt, hogy Addie egyáltalán tud-e majd valaha is járni, azonban az orvosok mindent megtettek érte, de egy idő után feladták ők is a reményt, hogy segítsenek rajta. A kislány pedig nagy akaraterővel küzdött éveken át:
Nyolcadik életévének betöltéséig, csaknem 70 gipszöntvényt szereltek a lábára, annak érdekében, hogy megfelelően tudjon fejlődni. A kislány akaraterejének és a szakszerű orvosi ellátásnak hála nemcsak járni, de még a barátaival futkosni is megtanult, és érthető módon nagy hálával gondol a Texasi Scottish Rite kórházra, valamint annak személyzetére, akiknek annyit köszönhet. Mindez egy nagyszerű kezdeményezésre inspirálta a kislányt: kitalálta, hogy a nyolcadik születésnapjáig 8000 $-t gyűjt a kórház, illetve az ott gondozott, ápolt gyermekek számára.
Reggelenként és délutánonként kiállt a forgalmas főutcára, egy táblával a kezében, amelyben az emberektől adományokat kért erre a nemes célra. Már össze is gyűlt egy érdemi összeg, 4500 $, amikor a helyi média is felfigyelt a kezdeményezésre, és innentől kezdve fantasztikus ütemben emelkedett az összeg: még egy 50 000 dolláros csekket is kaptak egy jó lelkű adományozótól. Végül egy olyan jelentős összeg gyűlt össze, hogy a kórház éveken keresztül képes belőle gipszet és protézist vásárolni a gyermekek számára.
A nagylelkű kislány, akitől a csodálatos kezdeményezés származik, elmondta, hogy reméli, hogy ezzel felgyorsíthatja, és megkönnyítheti a gyermekek fejlődését, és meghálálhatja azt a sok jót, amit a kórháztól kapott. Az alábbi, rövid videóban láthatod a kislány fantasztikus történetét:
Neked mi a véleményed? Ugye milyen fantasztikus dolog, amit a kislány tett? Ne felejtsd el megosztani, hogy a barátaid, ismerőseid is elolvashassák!