Ma reggeli FRISS bejelentés! NAGY A BAJ! Magyarországon újra elrendelték a KÖTELEZŐ maszkviselést és a védettségi igazolványt EZEKEN A HELYEKEN! FONTOS!! ITT vannak a RÉSZLETEK:


Egyre több egyetemen rendelik el a kötelező maszkviselést van olyan intézmény, ahol újra mérik a belépők testhőmérsékletét is, és az egyetemi rendezvényekre csak védettségi igazolvánnyal lehet menni. Egyre szigorúbbak a járványügyi szabályok a felsőoktatási intézményekben: a debreceni és a pécsi egyetem, valamint az ELTE és a Pázmány mellett már az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen, a kecskeméti Neumann János Egyetemen, a Kodolányi János Egyetem budapesti campusán és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen is kötelező maszkot viselni – írja az Eduline.hu.
De van olyan intézmény is, ahol további szigorításokat is bevezettek: mérik a belépők testhőmérsékletét vagy az egyetemi rendezvényekre csak védettségi igazolvánnyal mehetnek be. A Kodolányi János Egyetem például arról tájékoztatta a portált, hogy “a közelmúltban megjelent a COVID vírus a budapesti campusunkon. Szerencsére az érintett nagyon fegyelmezett együttműködése miatt, úgy tűnik, sikerült izolálni, de a ránk vonatkozó szabályoknak megfelelően ahhoz, hogy hallgatóink rendes egyetemi életet élhessenek, az oktatás normálisan folytatódjon, a mai naptól mindenkinek, a beoltottaknak is maszkot kell viselnie mindenhol, a közösségi tereken és az órákon is”.
A kecskeméti Neumann János Egyetemen kötelező lett a maszkviselés a folyosókon, az előadótermekben, a büfében és más közösségi helyiségekben. Az egyetem dolgozóira más szabályok vonatkoznak. Az oltottak egyes helyeken levehetik a maszkot, míg a nem oltottaknak egész nap viselniük kell. Az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen is kötelező maszkot viselni, csak a kollégiumi szobákban és sportolás közben vehetik le, vagy olyan rendezvényen, ahol csak védettségi igazolvánnyal léphetnek be. Az épületekbe belépők testhőmérsékletét is újra mérik. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen a maszk az énekesek és a fúvós hangszereken játszók kivételével mindenki számára kötelező.
Több egyetemen már korábban is szigorítottak, így a debreceni egyetem, az ELTE, a Pécsi Tudományegyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem is bevezette a maszkviselést, bár itt is vannak kivételes esetek, amikor nem szükséges az arc elfedése – írja a portál. Címlapfotó: illusztráció Forrás: SzeretlekMagyarország

AKTUÁLIS:

Főoldal