KIDERÜLT! 18 év kellett, hogy kiderüljön VALÓJÁBAN mi történt a végzetes éjszakán Zámbó Jimmyvel! Pár nappal a halála előtt egy utolsó titkos interjút szivárgott ki Jimmyről! EZT eddig soha sem láthatta senki:


Legfrissebb információk szerint - amit az exrendőr asszony szolgáltatott, aki nagyon jó barátja volt Jimmynek - csak kacsa mindaz amelyet Hulé Éva – az egyetlen címlapokon is szereplő, a király halálának koronatanúja- nyilatkozott. Éva sokszor ígért hatalmas leleplezéseket, és eget rengető igazságokat, de soha egyetlen információt nem szolgáltatott a bulvárnak, vagy egyéb médiának. Egy dolgot azonban sikerült megtudni Éváról, ami szintén Vágó Imréné, volt rendőrnő adott közleménybe.
Érdekesség, hogy a család összes tagja, és a szemtanúk beszámolója szerint Éva asszony jelen sem volt a végzetes pillanatban, hanem pont akkor ő már a lépcsőházban járt valahol, és épp távozott az ingatlanból. Felmerülhetett a kétség afelől, hogy Hulé Éva valamilyen sakkban próbálta a Zámbó családot tartani, hiszen többször utalt arra Edit asszony, hogy Évának voltak különböző kérései feléjük, amely minden bizonnyal anyagi haszon jellegű volt – bár ezt nem tudjuk megerősíteni.
Éva egyetlen ismert verziója a halálesettel kapcsolatban a következő volt: Edit asszony lőtte főbe Jimmyt egy veszekedés során, mivel Jimmy részegen a család előtt olyan dolgokat vágott a fejéhez, amely nem tűrhető el egyetlen családban sem. Szilveszter lévén mindenki ittas állapotban volt, így feltehetően az is közrejátszott a hirtelen cselekedetért, mindkét esetbe, ha Jimmy önmaga ellen fordította a fegyvert, vagy ha más tette ugyanezt... Azonban nemrég egy egészen felkavaró látni, hogy a felvétel 7 nappal a halála előtt készült..
Itt még senki nem tudta, hogy ez lesz az utolsó interjú, amit valaha ad, azonban ezt az interjút nem adták le, mivel a riporter a riport végére olyan dolgokba kérdezett bele, amit nem illett volna.. Nézzék meg, és gyászoljunk csendben.. Ön mit gondol, valaha ki fog derülni, hogy mi is történt azon a végzetes estén?

AKTUÁLIS:

Főoldal