Ennyi év után a rendőrség kiderítette a szomorú IGAZSÁGOT! EZÉRT lett Öngyilkos Rózsa György felesége! Gyomorforgató, ami MOST kiderült:

Netes kommentelők azzal vádolják, hogy második feleségét, a rendkívüli szépséggel megáldott Szádvári Gabriella bemondónőt elhagyta, miután azt a hetvenes években áruházi lopáson kapták, és menesztették az állásából. Azóta csupán annyit tudni róla, hogy ismeretlen időben, ismeretlen körülmények között elhunyt. Rózsa Györgyöt több évtizeddel a történtek után is mélyen érintik a vádak. – Szép kis születésnapi ajándék ez nekem, mondhatom! Nagyon bosszant a dolog! Soha nem beszéltem még erről, most kivételt teszek.
A névtelenség mögé bújó, gyáva „jól értesülteknek” üzenem, hogy már évekkel az ominózus lopási ügy előtt elváltunk Gabival, nem tartottuk a kapcsolatot, nem tudtam róla semmit. Az eset után a barátainkat, Ungár Anikót és férjét, Baronits Zsoltot kértem meg, segítsenek Gabinak rendbe tenni az életét. Ők elvitték magukkal Palma de Mallorcára, hátha távol attól az országtól, ahol megszégyenült, új életet kezdhet, de nem kért a segítségből – me­sélte szomorúan Rózsa.

A bemondónő visszatért Ma­gyarországra, de soha nem lehetett újra képernyős, és gyakorlatilag eltűnt a barátok szeme elől. Egykori kollégái szerint a bemondónő pszichés zavarokkal küzdött. Későbbi sorsáról szinte senki nem tudott.
Rózsa György pedig rátalált Kanyó Éva tornászbajnoknőre, egy lányuk született, és Éva haláláig boldogan éltek együtt. A tévés évekkel ezelőtt azt is csak egy ismerősétől tudta meg, hogy Szádvári Gabi el­hunyt, a pontos körülmények azonban előtte is rejtve maradtak. Hosszas nyomozás után a közelmúltban kapott választ a kérdéseire.
– Hivatalos tájékoztatást nem kaphattam, így mellékuta­kon kutattam. Gabi több mint tíz éve meghalt. Öngyilkos lett. El­sze­gényedve, magányosan hunyt el. Nagyon kedves, vidám lány volt, tisztelettel kérek minden­kit, különösen a neten vádaskodókat, hagyják békében nyugodni!  Forrás