Orbán Viktor: Lehet, hogy mi oltjuk be a határon túli magyarokat is.

A miniszterelnök bejelentette, hogy a később regisztráló időseket előre veszik az oltási sorrendben. Láttam már novemberben, hogy nagy baj lesz – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádióban. Ezúttal a miniszterelnök heti interjúját péntek helyett vasárnap reggel tartották, jeruzsálemi útja miatt.
A kormányfő közölte, hogy már 13 millió embernek elég nyugati vakcinát, és 3,5 millió embernek elég keleti vakcinát rendeltek. Nem mulasztotta el megemlíteni, hogy a nyugati vakcinák lassan érkeznek, a keletiek viszont időben, és szerinte a kínai és orosz oltóanyagok nélkül nagy bajban lennénk.

A miniszterelnök szerint azért is szükség lehet a 16,5 millió embernek elég oltóanyagra, mert lehet, hogy mi oltjuk be a határon túli magyarokat is.

Orbán Viktor bejelentette, hogy hárommillió fölé ment a regisztráltak száma, az újonnan regisztráltak között nagy arányban vannak 60 év felettiek. Közlése szerint a később regisztráló időseket előre veszik a sorrendben. A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy a következő hét lesz a járvány legnehezebb hete, ma megy is tárgyalni a kórházigazgatókkal. Ennek ellenére szerinte megvagyunk, nincs szükség arra, hogy külföldről kérjünk segítséget a kórházi ellátáshoz, sőt, mi fogunk segíteni másoknak.

Sunyi hazugság Orbán Viktor szerint az a hír, miszerint sok a raktáron lévő, fel nem használt vakcina, mivel az országba érkező oltóanyagokat egy-két napon belül felhasználják. Ami raktáron van, azt azoknak adják be napokon belül, akik a második adagra várnak. Ezzel a Politico összesítésére reagált, amely alapján Magyarországon adták be a rendelkezésre álló vakcinákból az embereknek a legkevesebbet a teljes Európai Unióban. Öt uniós tagállam – Ausztria, Csehország, Szlovénia, Bulgária és Lettország – EU-csúcs összehívását kezdeményezte a vakcinaelosztás miatt. Erre Orbán Viktor úgy reagált, hogy osztja az osztrák kancellár véleményét, mert „valami nem stimmel”. A megállapodás szerint ugyanis lakosságarányosan kell a vakcinákat szétosztani, de úgy látják, hogy van olyan ország, amely többet kap, és van, amelyik kevesebbet.

Beszélt arról is, hogy jövőre Magyarország önállóan gyárt majd vakcinát, de azt nem tudta megmondani, hogy most hol tartanak a kísérletek. Talán a hörcsögöknél – fogalmazott, hozzátéve, hogy most épül a gyár Debrecenben és Izraelben is.
Azt nem tudta megmondani, hogy mikorra várható az ország újranyitása, mert még nem lehet előre látni. Úgy véli, hogy aki tudja az időpontot, az a jövő heti lottószámokat is megmondhatná.

AKTUÁLIS:

Főoldal