Bejelentés jött ma reggel a rádióban! Orbán Viktor : ez vár ránk jövőhéten!

A miniszterelnök a vasárnap reggeli rádióinterjújában nyilatkozott a járványhelyzetről.
Orbán Viktor elmondta, hogy a kormány 13 millió embernek elégséges nyugati vakcinát rendelt, kiegészítve ezt 3,5 millió embernek elég keleti vakcinával.
A rádióinterjúból kiderült, hogy az orosz és a kínai vakcina körülbelül egy időben érkezik majd, a nyugati pedig vagy nem érkezik vagy nagyon lassú a szállítmány.

Azzal indokolta ez a mennyiségű vakcina rendelést, hogy fel kell készülni arra az eshetőségre is, ha a határon túli magyaroknak nem jutna elég vakcina, ugyanis a miniszterelnök szerint minden magyart be kell oltani. Mi magyarok kezdünk kiegyenesedni, 3 millió fölé ment a regisztrálók száma – tette hozzá Orbán, majd elmondta, hogy az utóbbi időben azon dolgoztak, hogy a regisztráció időpontjától függetlenül a később regisztráló időseket előre sorolják az oltásnál.

A miniszterelnök ma hallgatja meg a kórházigazgatókat, hogy melyik intézménynek mennyire sikerült felkészülni a következő hétre,

ami várhatóan a legnehezebb hét lesz.
– emelte ki. „A hajnal előtti legsötétebb pillanatait éljük át” – így fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint Magyarország jól áll és nincs szükségünk külföldi segítségre, sőt, úgy tűnik, hogy még mi fogunk tudni segíteni másokon.

Orbán Viktor szokásosan pénteken adott volna interjút, azonban nemrég Jeruzsálembe látogatott, ahol az izraeli és a cseh vezetővel találkozott.

(Telex)

AKTUÁLIS:

Főoldal