Nem bír leállni a pécsi hokiszatír!

Közel egy éve tűnik fel rendszeresen a pécsi Diána tér környékén egy férfi, aki a járókelők szeme láttára végez önkielégítést. Legutóbb március 8-án hívtak rá rendőrt, de amint kiengedték, folytatta a cselekményt. Már nagyon elegük van ebből a környékbelieknek. A pecsaktual.hu egyik helyi olvasója nyilatkozott a lapnak:

Főként nőknek mutogatja magát, de az sem érdekli, ha gyerekek vannak a közelben. Állandóan valamilyen szer vagy alkohol befolyása alatt áll. Többször önkielégítést végez a nyílt utcán. Szinte mindennapos eset ez a környéken és közel egy éve tart ez a tarthatatlan állapot.
Ugyanez az olvasó hívta rá a rendőröket március 8-án.

Miután kiengedték, felment a Diána téri kutyafuttatóhoz, ahol folytatta borzalmas cselekedeteit. Többen is látták ezt, mégsem hívták ki a rendőrt. A rendőrség ezt írja: március 8-án 19 óra körül tettek bejelentést arról, hogy egy férfi Pécsett, az egyik kertvárosi lépcsőházban szeméremsértő módon viselkedik.

A helyszínre érkező rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőt, egy 35 éves helyi férfit, akit előállították, majd kihallgatták gyanúsítottként. A férfivel szemben az őrizetbevétel feltételei nem álltak fent. Ellene szeméremsértés miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.

AKTUÁLIS:

Főoldal