SZENZÁCIÓS HÍRT JELENTETT be Gulyás Gergely délután!! “Ha nem lesz harmadik hullám, EKKOR már BIZTOS nyitunk!”

SZENZÁCIÓS HÍRT JELENTETT be Gulyás Gergely délután!! “Ha nem lesz harmadik hullám, EKKOR már BIZTOS nyitunk!”
SZENZÁCIÓS HÍRT JELENTETT be Gulyás Gergely ma délután!! Ha nem lesz harmadik hullám, EKKOR már BIZTOS nyitunk:A nyitás két ütemben és óvatosan, március 1-jével és április 1-jével indulhat meg- mondta a kormányinfón Gulyás Gergely az ATV kérdésére. Az ATV kérdésére, miszerint Húsvéttól egy lépcsőben vagy több lépcsőben jön a nyitás Gulyás kijelentette, hogy a jelenlegi tervek szerint ha lehet nyitni, akkor két lépcsőben tudnak nyitni, március 1-jével, illetve április 1-jével vagy húsvétkor.Orbán Viktor miniszterelnök tegnap bejelentette- erről részletesen itt írtunk-, hogy újra lesz nemzeti konzultáció. Ennek tartalmára vonatkozó kérdésünkre Gulyás közölte, hogy február 15-ei héten indítják a konzultációt. A magyar járványügyi adatok kedvezőek, a következetes védekezésnek köszönhetően sikerült megfékezni a járványt, de több európai országban tovább nő a fertőzöttek száma, miközben kevés a vakcina. Ezért a kormány március 1-ig meghosszabbította védelmi intézkedéseket. A kormány már készül a fokozatos újranyitásra, és ehhez az emberek véleményét is ki fogja kérni egy online nemzeti konzultáción. Este 8 óra és reggel 5 óra között is kijárási tilalom van érvényben. A kijárási tilalom alóli mentesülés egyik esete a munkavégzés, amelyet azonban igazolni szükséges. Igazolásminta: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/kijarasi-tilalom-alatti-munkavegzesrol-szolo-igazolas-letoltheto-igazolas-minta

A maszkviseléssel és távolságtartással kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok továbbra is érvényesek, azzal, hogy a 10 000 főnél nagyobb település egyes közterületein a maszkviselés kötelező. A területek kijelölése a polgármester feladata. Sporttevékenység során, valamint a parkokban, illetve zöldterületeken a maszk viselése továbbra sem kötelező. Magán és családi rendezvények (például: születésnap) 10 főig megtarthatóak, amelybe a 14 év alattiak nem számítanak bele.

Továbbra is kiemelten fontos az idősek és krónikus betegek védelme. Az időseket is kérjük, hogy fokozottan figyeljenek magukra és az általános óvintézkedések betartására. Felhívjuk a figyelmet, hogy a kórházakban és az idősotthonokban változatlanul látogatási tilalom van érvényben. Az egészségügyi dolgozók mellett a védekezésben résztvevő szociális dolgozók, a rendőrök, katonák és közszolgálati tisztviselők is díjmentesen használhatják a közösségi közlekedési eszközöket. Az ingyenes utazáshoz munkáltatói igazolás szükséges arról, hogy a személy a veszélyhelyzettel összefüggő vagy a koronavírus-világjárvány következményeinek elhárítása érdekében szükséges feladatokat lát el.

AKTUÁLIS:

Főoldal