Mutatjuk Magyarország egyetlen hotelét, ami most is telt házzal megy. Ugyanis a tulajdonos a vírus idején...


A koronavírus-járvány miatt a turisztika a legnehezebb időszakát éli, a túlélésért harcol. A most is telt házas siófoki Napfény Hotelben mégis pezseg az élet. 







Az üzemeltetőt bátran nevezhetjük a járvány egyik hősének, ugyanis ingyenes karantént biztosít azoknak a külföldi munkából hazatérő magyaroknak, akik valamilyen oknál fogva nem tudják elszeparálni magukat otthon.

Először kilencen érkeztek, a második napon már húszan, az első hét végére pedig már több mint ötvenen voltak. Az első vendéget 17-én fogadtam, azóta pedig már 55-en vannak. Két hét után jövő kedden lesz az első kiköltözés, de már újabb nyolc ember regisztrált a következő turnusra. Az összes európai országból jönnek hozzánk, de vannak akik Vietnamból, vagy a Maldív-szigetekről érkeztek – magyarázta Tóth Gergely.

Az üzemeltetőnek egy saját szállodája is van a közelben, aminek a konyháját csak azért használják, hogy a napi háromszori ellátást biztosítani tudják a vendégeknek. A technikai személyzet felügyeli az épületet és osztja ki az ételeket.

Kétnaponta mennek vásárolni, egy Facebook-csoportban kommunikálnak. Az ételek változatosak, a sült húsoktól elkezdve, a tésztákon át, főzelékek is vannak. A környékbeli éttermek és pékségek is segítenek.

Az egyik szobában három barátnő húzza meg magát, de van, aki egy kutyával, egy pár pedig a cicájukkal érkezett. Próbáljuk feldobni a bezártságot, néhány napja egy meglepetés erkélykoncerttel kedveskedtünk nekik. Egy kocsiból dübörgött a zene. A Vén Európa volt a sláger, de zárásként a Himnuszt is meghallgattuk. Rengeteg szeretetet kapunk viszonzásul, ami lelkileg nagyon feltölt – mondta Tóth Gergely.

Szakmai tudásával egy helyi orvos, Nagy Gábor is segíti a karantén-hotel zavartalan működését.

Az ételosztásnál az egészségügyi protokollt betartva kesztyűben és maszkban viszik az ajtók elé a bedobozolt ételeket. Kopogás után lerakják a csomagot, ahonnan néhány perc múlva a vendégek elveszik.

AKTUÁLIS:

Főoldal