Hihetetlen összefogás a taxisoktól. Ingyen fuvarozzák a védekezésben dolgozókat... Mutatjuk a részleteket....

Példamutató összefogásban segítik a magyar taxisok a koronavírus járvány elleni védekezést. Annak ellenére, hogy sokaknak a megélhetése is veszélybe került, hiszen napok óta szinte egyáltalán nincs fuvarjuk, ez által pedig van akinek bevétele sem, most minden egyéni érdeket és problémát félretéve ajánlják segítségüket. 


Példás összefogás a taxisok részéről



A független taxisok kezdeményezésére a Taxisok Operatív Törzse felajánlotta, hogy szükség esetén térítésmentesen viszik munkába, illetve onnan haza a fárasztó műszak után a védekezésben dolgozókat, ideértve az ápolókat, nővéreket, rendőröket, katonákat. A felhíváshoz már több száz taxis csatlakozott, önállóan, taxi társaságoktól függetlenül. Horacsek Róbert az akció egyik szervezője a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, a taxisok eddig még mindig megmutatták, hogy bajban lehet rájuk számítani.

Egyre nagyobb kihívást jelent elsősorban az egészségügyben dolgozóknak a koronavírus járvány megfékezése. Más európai országok példája jól mutatja, hogy a pokol akkor szabadul el igazán, amikor az egészségügy nem bírja el a rá nehezedő terhet és nem lesz elegendő kapacitás a betegek ellátására. Éppen ezért kiemelten fontos, hogy az egészségügyi ellátásban dolgozók, orvosokat, nővéreket, mentőket tehermentesítsék, amennyire csak lehet. Ebben a kritikus időszakban nagyon sokan dolgoznak végig hosszú tizenórás műszakokat. Aki éjszaka végez, az kimerülten ül a volán mögé, vagy gyalogol, mivel akkor tömegközlekedés sincs. Ez adta az ötletet a fővárosi taxisoknak, hogy közbelépjenek és felajánlják a segítségüket.

Horacsek Róbert, akit az Über ellen demonstráló taxisok szóvivőjeként ismerhettek meg, a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, több Facebook csoportban is tagok, így találkoztak olyan problémákkal, aminek a megoldásához úgy érzik, hozzá tudnak járulni.

Volt olyan nővér, aki azt írta, hogy egész napos munka után éjszaka 3 órán keresztül gyalogolt haza. két órát tudott aludni, mert reggel 8-kor már ment vissza a kórházba. Mi meg 10 perc alatt haza tudtuk volna vinni. Két órával többet tudott volna aludni, ami most sokat számít – fogalmazott.

A taxisok önállóan, a taxi társaságoktól jelentkeztek – mondta Horacsek, hozzátéve, már több százan vannak és a számuk napról napra nő. Még vidéki taxisok is jelentkeztek, hogy ha vidékről kellene vinni védekezésben résztvevőt a fővárosba, esetleg orvost, ápolót mert a kialakult helyzet miatt ott van rá szükség, akkor az akár több száz kilométeres utat is vállalják. (Ez utóbbit benzin áron, a fővároson belül teljesen ingyen).

A koronavírus elleni védekezésben dolgozó orvosok, ápolónők, otthonápolók, házigondozók, mentősök, rendőrök és katonák munkáját szeretnénk segíteni, a saját eszközeinkkel. Elsősorban a turizmus adja az alapját a szolgáltatásunknak, ami ugye megállt. Most már itt tartunk, hogy szinte egyáltalán nincs fuvarunk. Így viszont van időnk. Ott az autónk, és amíg van miből, segítünk – fogalmazott Horacsek Róbert.

Segítségnyújtó felhívásukat eljuttatták az Operatív Törzsnek, a kórházaknak és ahová csak tudták. Az elmúlt napokban folyamatosan érkeztek a kérések az interneten és telefonon is.

A védekezésben résztvevőktől azt kérik, hogy lépjenek be a “Taxisok a védekezésért” nyilvános Facebook csoportba és fuvar igényüket elősorban itt jelezzék. Az önkéntesek közül, aki közel van és az adott időpontban menni tud, jelentkezik. Aki nem használ Facebookot, vagy valamiért nem éri azt el, a +36-30/593–85-26 telefonszámot is hívhatja.

AKTUÁLIS:

Főoldal