Azonnali hatállyal eljárást indít az orvosi kamara a koronavírusos szegedi orvos ellen

Rovó László síelni volt Olaszországban, hazajött, majd önkéntes házi karantén helyett műtött. Az orvosi kamara reméli, a hatóságok megteszik a morális és jogi szempontból szükséges lépéseket.



Szegedi Tudományegyetem



A Magyar Orvosi Kamara Csongrád megyei területi szervezetének etikai bizottsága hivatalból és azonnali hatállyal eljárást indít a Szegedi Tudományegyetem rektorával szemben. Szükség esetén az eljárás magasabb fórumok elé kerül.

Ezt írja oldalán a Magyar Orvosi Kamara.

Rovó László a Szegedi Tudományegyetem rektora, továbbá a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika igazgatója is. Miután hazatért a síelésből, nem vonult házi karanténba, hanem bement dolgozni, műtött is. Csak azután vetették alá vizsgálatoknak, hogy a koronavírus tüneteit produkálta. Később közleményt adott ki Rovó, amiben azt írta, üdülése dél-tiroli helyszíne "előzetes tájékozódásom alapján nem tartozott a koronavírus által veszélyeztetett területek közé, és ezt számos forrás megerősítette számomra".


A Magyar Orvosi Kamara országos elnöksége szükségesnek és indokoltnak tartja az etikai eljárás elindítását – áll a MOK honlapján.

Idézik Etikai Kódexüket is:
1) Az orvos egészségi alkalmasságával kapcsolatos jogszabályi rendelkezések vétkes megszegése egyben etikai vétségnek is minősül.
2) Az egészségügyi tevékenység végzésére alkalmasnak minősített orvos sem végezhet egészségügyi tevékenységet, amennyiben pillanatnyi állapota következtében a beteg számára nagyobb kockázatot jelentene a tevékenységével, mint amelyet annak elmaradásával okozna, ideértve az orvos fertőző betegségét is.
(15) Az etikai szabályok betartása különösen fontos, ha szakmai rangja, közéleti szereplése miatt az orvos jól ismert, mert ez esetben magatartása, így esetleges etikai vétsége is általánosítható, és a közvélemény ebből az orvostársadalom egészére vonhat le negatív következtetést.

A MOK szerint ezekre a rektornak külön figyelemmel kellett volna lennie.

“Következményként a járvány kibontakozásának idején számos kolléga került nehéz helyzetbe, és veszélybe került a betegek ellátása. Az érintett kollégák megkeresésére a MOK elnöksége kiemelt figyelmet fordít” – írják.

A MOK reményét fejezi ki, hogy, mind a járványügyi hatóság, mind pedig a közigazgatási szervek a lehető leggyorsabban vizsgálják ki a Szegedi Tudományegyetemen történteket, és megteszik a morális és jogi szempontból szükséges lépéseket.

Az Operatív Törzs vasárnapi tájékoztatóján Müller Cecília országos tisztifőorvos azt mondta, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ elvégezte a szükséges kontaktkutatásokat. Eddig több mint 120 laboratóriumi mintavétel történt, de a vizsgálat jelenleg is tart. Az érintettek pedig házi karanténban vannak – tette hozzá.

forrás: https://hvg.hu/itthon/20200322_Azonnali_hatallyal_eljarast_indit_az_orvosi_kamara_a_koronavirusos_szegedi_orvos_ellen

AKTUÁLIS:

Főoldal