„Az alapdaganatom, amihez senki nem tudott hozzáférni, mert azt mondták, hogy megközelíthetetlen, tehát még műtéti úton sem eltávolítható, eltűnt. A hasnyálmirigyemnél egy daganat eltűnt, nincs ott. A tüdőmben is számos apró pici góc, ami korábban ott volt, eltűnt” – számolt be az áttörő örömhírről Réka a TV2 Híradónak. De hogyan lehetséges ez? KIDERÜLT AZ IGAZSÁG! A külföldi klinika professzora elmagyarázta: „Az artériákon keresztül közelítjük meg a daganatot. Katétereket vezetünk be a lágyékhajlatnál, majd ezeket a daganatot ellátó érhálózatba irányítjuk. Ezután közvetlenül a daganatba juttatunk kemoterápiás vagy immunterápiás gyógyszereket, majd átmenetileg elzárjuk az ereket, hogy a gyógyszerek jobban be tudjanak hatolni a daganatba, és kevésbé fejtsék ki a hatásukat a szervezet többi részében”.
Fejtette ki a különleges módszer lényegét a professzor. EZÉRT NEM JUTNAK HOZZÁ A MAGYAROK: A megdöbbentő javulás mögött két, Magyarországon jelenleg NEM elérhető eljárás áll. Az alapdaganat és a tüdőgócok eltűnésében a külföldön elvégzett úgynevezett dendritikus sejtterápia játszott kulcsszerepet, míg a májban lévő elváltozások ellen szintén külföldön vetették be a transzarteriális kemoembolizációt (TACE). Több mint 30 sugárkezelés, többféle kemoterápia és immunterápia után a Schobert család úgy érzi, ha hamarabb rátalálnak a külföldi eljárásokra, rengeteg szenvedéstől kímélhették volna meg magukat. VIA Blikk
Home
/
Aktuális
/
Egészség
/
Élet
/
emberek
/
Érdekesség
/
Gondoltad volna
/
Hírek
/
Hírességek
/
itthon
/
Tudtad-e
/
Kiderült az igazság Rubint Rékáról!
Kiderült az igazság Rubint Rékáról!
in
Aktuális,
Egészség,
Élet,
emberek,
Érdekesség,
Gondoltad volna,
Hírek,
Hírességek,
itthon,
Tudtad-e
AKTUÁLIS:
Tudtad-e
Címkék:
Aktuális,
Egészség,
Élet,
emberek,
Érdekesség,
Gondoltad volna,
Hírek,
Hírességek,
itthon,
Tudtad-e
