Sulyok Tamás leadta a vagyonnyilatkozatát - Olyan dolog derült ki, hogy mindenki csak kapkodja a fejét


Közzétették a Sándor-palota oldalán a leköszönő köztársasági elnök vagyonnyilatkozatát, ebből tételesen megtudhatjuk, milyen ingatlanjai és megtakarításai vannak Sulyok Tamásnak. Az övé egy 1992-ben vásárolt, 45 négyzetméteres szegedi lakás fele; egy 1997-ben vásárolt 117 négyzetméteres szegedi lakás fele; egy 1991-ben vásárolt 3223 négyzetméteres szántóföldön lévő 60 négyzetméteres domaszéki üdülőtanya fele; egy 2017-ben vásárolt 1424 négyzetméteres telken álló 90 négyzetméteres balatonkenesei hétvégi ház fele és egy 2021-ben vásárolt 72 négyzetméteres, egy lakásból és egy garázsból álló budapesti, II. kerületi ingatlan. Sulyok Tamás fizetése köztársasági elnökként közel bruttó 6,5 millió forint volt. Állampapírban 17,93 milliója van, a nyugdíj-előtakarékossági számláján 17,17 millió, és van 11,18 milliónyi kötvénye is. Ezeken felül van egy befektetési alapban 41,087 millió forintja és 354 ezer forintnyi részvénye. Megjelent a nyilatkozatban ezeken kívül 9 millió forintnyi egyéb szerződés alapján fennálló követelése. Sulyoknak a vagyonnyilatkozata szerint se lakáshitele, se egyéb tartozása nincsen. A záró vagyonnyilatkozatban továbbra sem szerepel személygépkocsi vagy más nagy értékű jármű. Sulyok Tamás nem tüntetett fel védett műalkotást, értékes gyűjteményt vagy más, külön bevallandó ingóságot sem.
Lakáshitele, banki kölcsöne vagy más jelentősebb tartozása sincs a dokumentum szerint. A bevallásból az is látható, hogy a megtakarítások szerkezete az elmúlt években átalakult. Miközben a kötvényekben tartott összeg a korábbi 19,1 millió forintról körülbelül 11,1 millió forintra csökkent, új, jelentős tételként megjelent a több mint 41 millió forintos befektetési alap. A bankszámlán nyilvántartott összeg a korábbi 28 millió forintról hozzávetőleg 26,4 millió forintra mérséklődött, az állampapírban és nyugdíj-előtakarékossági számlán tartott vagyon azonban emelkedett. Átadták az államfői feladatok gyakorlását: A dokumentumban Sulyok Tamásnak nem kellett feltüntetnie a köztársasági elnökként kapott jövedelmét. Azt azonban rögzítette, hogy korábban, az Alkotmánybíróság elnökeként havi bruttó 1 millió és 5 millió forint közötti tiszteletdíjban részesült. Köztársasági elnöki fizetése a számítások szerint korábban megközelítette a havi bruttó 6,5 millió forintot. Sulyok Tamás köztársasági elnöki megbízatása 2026. július 20-án szűnt meg. Az új államfő megválasztásáig és hivatalba lépéséig a köztársasági elnök feladat- és hatásköreit teljes jogkörrel Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke gyakorolja. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal