
Könnyek, remegő hang és egy elárasztott kommentmező – így reagált Kiszel Tünde legutóbbi bejegyzésére, amelyben zokogva számolt be egy eseményről, amely „mindent megváltoztatott”. A fotókon szokatlanul megtört, könnyező arccal látható, amitől követői egy emberként kapták fel a fejüket. „Mi történt Tündével?” – kérdezték sokan, azt gondolván, hogy valamiféle tragédia árnyékolta be életét. Mutatjuk mi történt! Kiszel Tünde nemcsak a showbiznisz egyik legkitartóbb jelensége, hanem egy anya, aki a kezdetektől fogva lánya mellett állt – néha túl látványosan is. Voltak, akik megkérdőjelezték a menedzseri szerepvállalását, mások szerint túlságosan befolyásolta Donatella pályáját – de ez az este minden kritikát elnémított. „Lélekemelő, szívhez szóló, szép koncert volt” – írta később Tünde, és e szavak mögött évek küzdelme, könnyekkel és féltéssel átszőtt anyasága sejlett fel.
Ez nem egy újabb bulvárpillanat volt. Ez egy generációváltás. Egy anya-büszkeség színtiszta pillanata. EZ TÖRTÉNT: A könnyek nem bánatból, hanem mély, gyomorbavágó meghatottságból fakadtak: Kiszel Tünde lánya, Hunyadi Donatella, lélegzetelállító koncerttel koronázta meg zenei útját a Budafoki Szent Lipót Plébániatemplomban, az Orgonák Éjszakája fináléján. Donatella, akit sokáig csupán édesanyja ismertsége kísért, most végleg kitört a celebvilág árnyékából – és önálló művészként állt színpadra. A templom falai közt megrendezett koncert során a közönség állva tapsolt – és TÜNDE ZOKOGOTT. A naptárdíva ezúttal nem a csillogástól volt elérzékenyülve, hanem attól, hogy lánya egy saját világot épített fel magának. VIA Bors