Elszabadultak az indulatok a parlamentben, Forsthoffer Ágnes elvette a szót Magyar Pétertől, a fideszesek megtapsolták


Forsthoffer Ágnes elvette a szót Magyar Pétertől, a fideszesek megtapsolták. Magyar Péter közölte, hogy sajnálja, hogy már nem Forsthoffer Ágnes vezeti az ülést, mert azt üzeni neki, hogy a kormánytagoktól nem vonhatják meg a szót csak azért, mert nem a megfelelő témában válaszol, ezt csak az interpellálótól lehet megvonni. Arra kéri az üléseket levezetőket, hogy ne vonják meg legközelebb a szót. Magyar Péter a mi hazánkos Novák Előd interpellációjára válaszolt, majd – mivel maradt még ideje – elkezdett Hegedűs Barbara fideszes képviselő korábbi felszólalására is válaszolni.
Magyar azt mondta, hogy szeretné kihasználni a rendelkezésére álló két percet, azonban mivel ez nem tartozott a témához, Forsthoffer Ágnes házelnök két figyelmeztetés után elvette a szót a miniszterelnöktől. Magyar egy rövid ideig még próbálkozott mikrofon nélkül, de végül nem folytatta a felszólalását. Nem sokkal később Magyar Péter is visszaszólt Forsthoffer Ágnesnek a következő felszólalásában, hogy ilyen indokkal nem vonhatta volna meg a szót. A házelnök az ülést megnyitó beszédében is felhívta a figyelmet a szabályok betartására és egymás tiszteletére. A hétfői parlamenti közvetítésünket itt tudja elolvasni, az elemzéssel tarkított élő közvetítést pedig itt nézheti meg:

AKTUÁLIS:

Főoldal