
A nap folyamán újabb hangfelvétel került nyilvánosságra, amelyen Magyar Péter hallható egy magánbeszélgetés során. A kiszivárgott részletekre reagálva Kis Grófo kemény kritikát fogalmazott meg közösségi oldalán. Magyar Péter ismét bebizonyította, hogy átveri a híveit, mivel egy újabb hangfelvételén ellent mond mindennek, amit kifelé kommunikál. „G*ci nagy háború lesz” – mondja a Tisza Párt elnöke. A felháborító mondat futótűzként terjedt szét a sajtóban, amire most a mulatós zene egyik legnagyobb alakja, Kis Grófo is reagált – számolt be róla a Bors. Kis Grófo egyértelműen állást foglalt: Kis Grófo keményen beleszállt a botrányhős politikusba a nyilvánosságra került hangfelvétel után. Az énekes korábban sem rejtette véka alá, milyen értékrendet képvisel, hiszen több alkalommal is kiállt a kormány mellett. A népnek azt mondja, nincs háború, de valójában kiderül a felvételből, hogy ge*i nagy háború lesz!
Őszinte vagyok, én a biztosra megyek, az pedig nem más, mint Orbán Viktor és a Fidesz kormány, mert csak is így érzem magam biztonságban és a családom is! Illetve annyit még mellé szeretnék tenni, hogy trágár szavakat nem illik használni még politikusnak sem. A beszéd elárulja az embert, megmutatja gyengeségeit vagy éppen értékét — írta közösségi oldalán Kis Grófo. A bejegyzésével egyértelművé tette, hogy a közelgő választáson is a kormánypártok mellett áll. Hangsúlyozta, hogy számára a biztonság és a stabilitás a legfontosabb szempont. Álláspontja szerint csak a jelenlegi vezetés garantálhatja ezt az ország számára. A vasárnapi voksolás szerinte sorsdöntő jelentőségű lesz Magyarország jövője szempontjából. Április 12-én komoly tétje lesz a választásnak, ahol két eltérő irányvonal csap össze. A döntés a választók kezében van, akik meghatározzák az ország következő éveit. A kérdés az, hogy Magyarország megőrzi-e stabilitását, vagy bizonytalan helyzetbe sodródik.
Forrás